Szia,
Lehet, hogy félreérthető voltam, vagy nem voltam pontos. Az teljesen rendben van, hogy nem lehet centire pontosan meghatározni, hogy mennyi volt a gázfogyasztás, erre én se mernék vállalkozni. De azért egy ennyire általános általány elég durva. Ez kb olyan, mintha az ELMÜ azt mondaná, hogy a 22 kerületben átlag 10.000 forint az áram fogyasztás ezért mindenki fizessen ennyit, aztán év végén elszámolunk…
Ehelyett azt mondja (amellett, hogy lehet mérő alapján is fizetni), hogy lakásonként mondja meg, az általányt és azt kell majd év végén kompenzálni. Az általánynál figyelembe vesz elég sok tényezőt, nem csak azt, hogy lakás (mert amiről beszélünk, amit javasoltok általányra abban a számítás annyi, hogy per lakás)
Tehát a hangsúly az azon van, hogy durva lenne, ha egy egyedül és 30 m2-es lakásban lakó ugyanannyit fizetne, mint egy 5 tagú család, aki 80 m2-en lakik.
Ok, nyílván évente elszámolás lesz, tehát a végén mindenki a pénzénél lesz, de azért ekkor túlzásokba ne essünk már…
Amiket írsz, hogy hogyan számolódnak ki a dolgok, teljesen tiszták, és ezzel tisztában is voltam. Tény, hogy bonyolult, de ne essünk már át a ló másik oldalára…
Írod, hogy „nem lehet tudni, hogy valójában milyen lesz a kazán és a fűtés hatásfoka”, ami ok, de legalább próbáljuk már meg az eddigi adatok alapján kiszámolni, és nem pedig mondani egy számot. Írjuk össze, kinek mennyi volt, nézzük meg, azt mennyi gázból hoztuk ki, és számoljunk egy picit pontosabban ki, hogy mennyi lesz egy hőmennyiség egység.
Szintén írod, hogy túlméretezni kell a költségeket, amivel egyetértek, mert tényleg sok a bizonytalanság. De akkor azzal kellene kezdeni, hogy nem 15 forintot mondunk egy hőmennyiség egységre. Ugyanakkor nagyon magasnak érzem a 30-50 %-os túltervezést.
A túltervezést úgy lehetne csökkenteni, hogy kizárunk minél több olyan tényezőt, ami megváltoztathatja a költségvetésünket, és erre kiváló eszköz, ha nem ennyire durván becsüljük meg az általányt, vagy nem általányt fizetünk…
Tehát hangsúlyozom, nem centizni akarok, de ennél lényegesen pontosabban meg lehetne határozni a valószínűsíthető fogyasztást, lakásonként. Ha máshogy nem, akkor úgy hogy a számításba beiktatunk egy m2 a fűtésnél, és lakószámot a melegvíznél.