valami volt amit
sokáig rossznak
hittem

hát hogy
boldogtalan vagyok
hiába kísérték
utamat angyalok

másfél évet
vártam
egy meddő
szerelemre

mert

valami átokként
kergetett egy
kósza remény
ahogy elhalt
másik teremtetett
helyette dögletes

dögletes tavasz
k éjjeli órák lettek
nagybeteg lelkem
haláltusája

dögletes remény
voltál
ma már múlt idő
véredényeiben a
halállal létező

de nem mondtad
volna egyszerűen
a szemeimbe nézve
hogy függő vagyok
menekülj áldozat

hát játékodba
vontál hazudva

szerelmet
ölelést
tavaszt

elárultad suttogó
szavaimat
elárultad minden
simogatásomat
elárultad angyal
segitőimet
és önmagad

kígyóként
sziszegtél
nekem dalnak
tűnt akkor
annyira boldog

akartam

lenni

Istenem!!!

de te

megmérgeztél
akár a métely
hogy bódultságom
s mindenem
kihasználhasd

hogy mérgeidhez
juss feláldozva
ostobán a világ
legnagyszerűbb
érzéseit

egyszerű szerelem
helyett komor
fekete pillangóvá
rácsozott nyaram
maradék szegletéért
üvöltve mégis

szép volt az álmom

ameddig nem
láttam meg alvó
arcodon a talmi
álarc minőségét
és karodból
fonódó tüskéid
sokaságát

amikkel amiért
másokat ölsz
színlelsz
foglyul ejtesz

hogyhogy
nem utálod
meg
még
magad amiért
ragadozó dög
lettél

dögletes remény

karodat elkaptam
mindent megértettem
a szanaszét szurkált
csomósan begyulladt
vénáid irányítottak
sosem voltál főnök

te mákvirág