Meg kell mondjam, hogy a volt vejem a gyereknevelést illetőleg nagyon nagy változáson esett át. Tudom, hogy szegény lányomnak nagyon zavaró, hogy másnaponta itt van, de a gyerek szempontjából viszont éppen az ellenkezője: már érzi, mikor jön az apja és mikor nem. Már teljesen természetesen kérdi, hogy ugye ma jön apa, meg elalvás előtt, ugye mire felébredek itt lesz apa? (Ha nem soros nap van, akkor: ugye mire felébredek itt lesz anya?) És ha jön, akkor végig intenzíven foglalkozik vele, méghozzá apás dolgokkal: birkóznak, kirándulnak, és hasonlók. Szerintem egy fiúgyereknek erre nagy szüksége van, csakúgy mint arra, hogy legyen egy stabil apaideálja, akire felnéz, bármennyire is fájó ez az elvált anyának néha.

Be kell valljam, hogy én nem érzek semmi gyűlöletet iránta, én már akkor láttam amikor először hazahozta a lányom, hogy ez nem egy afféle családfenntartó ember, hanem egy örök kamasz, és nem is csalatkoztam (bár csalatkoztam volna), de így, hoyg másnaponta találkozom vele, . hát ne is haragudjatok, fura érzés, de végülis 10 éve simerem, - mintha ő is a fiam volna. Megszoktam na, és a megszokás nagy úr.

Még akkor is, ha állandóan érzem, hogy ő viszont - ha nem is utál - de még mindig kelelmetlen idegenként kezel.