Kedves nemthomi!

Nem akarlak kioktatni, de megint lenne egy közbeszúrásom, amivel kezdj amit jónak látsz.
Ez itt nem mindenkinek cset és nincs mindig mindenki fórumközelben. Tehát ha nem kapsz azonnal választ, az nem jelenti azt, hogy elhagyják a topikot. Légy kicsit türelmesebb, akit érdekel a téma az úgyis visszajön.

Azt írod:
Én, már nem tartozom azok közé, akik azt mondják, hogy ez lehetetlen. S bár mint mondtam, nem vagyok tökéletes, életem minden egyes pillanatában arra törekszem, hogy legalább is megközelítsem az Úr Akaratát.

Márpedig amíg nem vagy tökéletes és nem is hiszed, hogy az lehetsz, addig lehetetlen Isten minden akaratának/törvényének megfelelnie embernek. Addig csak a szándékod lehet a törekvés. Addig nem vagy különb másnál.
Ha vétesz, akkor már nem első számodra Isten - és ha mégis ezt vallod, akkor vagy hazudsz, vagy képmutató vagy önmagad számára is. Ha azt mondod, akarod, hogy Isten legyen életedben a legfontosabb, az már sokkal hihetőbb és közelebb álló legalábbis számomra.
Olyasmi ez, mint amikor valaki verejtékezve (bár szívesen és örömmel) feltörekszi magát egy magas hegyre és ott aztán azt hiszi, hogy közelebb van a Naphoz, mint aki a völgyben kucorog. Pedig a Nap egyforma erővel süt le mindenkire.

Én úgy vélem, aki nem is hiszi Istent (mert a hit adomány) de a lelkiismeretére hallgat, annak számára Isten ugyanugy fontos, ha nem is tudatosan. Hiszem, hogy Istennek ugyanúgy kedves.
Én hiszem Istent, hiszem hogy Ő maga a szeretet, az igazság. Ugyanakkor azt is hiszem, ha az életemben fontosnak tartom mindazt amiért felelős vagyok, akkor nem kell rangsorolnom. Én úgy hiszem, Isten nem vár el ilyesmit. Azt igen, hogy ne legyenek idegen istenek, de az Ábrahám-féle gyermekfeláldozásra nem tartott igényt.
Igen, Istent szeretni csodálatos adomány. De itt és most azt az életet kell élnünk, amiben vagyunk.