Szerintem ez nem egy káros szemlélet. Szerintem egy kreatív hobby éppen a fejlődésről szól, hogy lassanként mind több és több tudást és tapasztalatot halmozol fel. Természetesen legjobb az mindig csak egy van, de ha megragadsz egy szinten, akkor unalmas rutinná válik minden. A dolog nem arról szól, hogy ebből élsz-e meg, vagy agysebészetből vagy szarlapátolásból, hanem hogy el mered-e mondani magadról, hogy te már mindent tudsz, amit tudni érdemes? Én ilyesmit eddig csak buta és önhitt emberek szájából hallottam! Ezzel a szemlélettel ugyan még ma is kőbaltával klopfolnánk a papsajtot a barlangban, mondván, hogy "én nem vagyok mesterszakács, csak magamnak kotyvasztok, hogy éhen ne vesszek." Ez igénytelenség. Az embernek igenis legyenek elvárásai! De saját magával szemben! nem azzal kell kifelé megmutatnunk, hogy diplomát, meg drága kamerát veszünk. Ez lehet, hogy a külső szemlélőt megtéveszti, de saját magunkat nem tudjuk vele megtéveszteni. A filmművészet arról szól, hogy valamit adni tudjunk magunkból másoknak! Hogy megfogalmazzuk a gondolataikat helyettük, hogy megmutassunk nekik olyan érdekességeket, amelyeket maguktól talán sosem fedeznének föl, eseményeket, amelyek elmerültek a thomas manni kútban... és mindennek van egy formanyelve, amely valahol mélyen az emberi tudat felfedezetlen bugyraiban gyökerezik. Ez egy egzakt, matematikai nyelv, mert az emberi tudat meghatározó eleme mindig is a matematika és a fizika volt, minden lényeges megnyilvánulását a mértan, számtan velejéig hatja át, és pontosan determinálhatók a reakciói. Néhány ilyen szabály össze-vissza: a szem a világos foltot keresi, onnan a nagyobb folt felé halad, egyenes vonalakat követ stb. Ez mind felhasználható a képek szerkesztésénél, egymás utániságuk alakításánál. A filmes hatásvadász: tudja, hogy ha egy képet mutat, azzal milyen reakciót vált ki a tudatból, és a következő képet (snittet) ennek megfelelően illeszti hozzá. Ez több, mint képmutogatás, ez egy kommunikációs forma, és ez a kvázi-interaktivitás az, ami a néző számára élvezetet jelent! Ki ne nézte volna már meg kedvenc filmjét többször is, és lám, hiába tudjuk már szinte kívülről, mégis mindig ugyanott lepdünk meg, ugyanott kacagunk, ugyanott rettegünk - ez azért van, mert fennáll az interaktivitás a tudat és a film között! Az unalmas, rögzített képsorozat a tudat számára újnak, élménynek hat! Ez a film, és ilyen a jó filmes, aki ilyet tud csinálni. És ezen a területen bár sok mindent meg lehet már könyvekből tanulni, de bőven van még helye a kísérletezésnek is. És itt jön be az amatőr szerepe! A profi filmes kénytelen kliséket használni, sablonokat, amelyek nézettséget, profitot hoznak, ami megfelel a prducer kívánságainak stb. Ezért nézhetetlenek a hollywoodi mozik! Az amatőr viszont bármit megtehet, ami az eszébe jut, a nyersanyagon kívül nincs mit veszítenie! Nézetem szerint ez volna az amatőrfilmezés igazi jelentősége!