Élt egyszer réges - régen egy igen furfangos szegény ember, aki messze földön híres volt arról, hogy senki nem tud túljárni az eszén. Ugyanezen a vidéken élt egy gazdag ember is, aki folyton dicsekedett az eszével, és magát tartotta a legokosabb embernek.

- Engem még a híres furfangos ember se tud lóvá tenni – dicsekedett gyakran a gazdag.

Egyszer az úton mendegélt, s az út szélén megpillantotta a furfangos embert, aki ott állt egy görbe fához támaszkodva.

Odalépett hozzá a dicsekvő, és azt mondta neki:

- Téged barátom, furfangos és leleményes embernek tartanak. No, próbálj túljárni az én eszemen!

- Megpróbálnám én! – felelte a szegény ember. – Túljárnék az eszeden furfanggal, csak az a baj, hogy nincs itt a furfangos tarisznyám. Otthon felejtettem.

- Hát menj haza, hozd el - mondta a dicsekvő -, itt megvárlak.

- Mennék én szívesen, de nem mozdulhatok innen. Látod, hogy megdőlt ez a fa? Ha nem támasztom a hátammal, rögtön kidől.

Megmérgesítette a dicsekvőt a sok kifogás, rákiáltott a szegény emberre:

- Lódulj, hozd a tarisznyádat, addig csak tartom helyetted ezt a fát!

A furfangos elment, de nem tért vissza. A dicsekvő pedig talán még most is támogatja a görbe fát.

Népmese.



Ki ki volt? ))))