A betyárságból egyébként nagyon kevesen, szinte senki sem tudott visszatérni a becsületes polgári életbe.

Az egyetlen ismertebb kivétel a börzsönyi Benkó István (betyárnevén Sisa Pista), aki - miután a váci püspök közbenjárására - kiszabadult a váci börtönből, egy uradalomban lett kocsis, majd uradalmi erdész.

 

Első országos hírű betyárunk, Szentmártonyi Ónody András (Angyal Bandi 1760-1806) élete  vége felé szintén fontolgatta a betyárélettel való szakítást, elsősorban a két gyermeke miatt, de már elkésett ezzel a nemes elhatározással: 1804-ben országos körözést adtak ki ellene, 1806-ban pedig meghalt viszonylag fiatalon.

 

Ő volt az első alföldi lovas betyár, akiről a nép énekeket, balladákat költött.

 

Az Alföldre menendő Angyal Bandi nótája töredékesen ma is ismert:

 

Lám megmondtam, Angyal Bandi,

ne menj az Alföldre,

Mert megtanulsz lovat lopni,

betyár lesz belőled.

 

Zúg az erdő, zúg a mező,

ugyan ki zúgatja,

talán bizony Angyal Bandi

a lovát ugratja.