Kedves Terembura!
Bevallom, az Egyesült Államokban még nem jártam, de hárman a legjobb barátaim közül hosszú éveket töltöttek/töltenek ott. Mindhárman igazi közösségi lények, széles körben népszerűek, őszinték, segítőkészek. Odakint azonban csak vergődnek (ezen túl csak jelen időt használok), és arra panaszkodnak, hogy képtelenek kitörni az európai/dél-amerikai/afrikai diákok köréből, mert az amerikaiak között csak a pénz és az érdekek számítanak. Egymástól függetlenül arról számoltak be, hogy az amerikai diákok pld. nyíltan kijelentve csak akkor segítenek mondjuk valamilyen tanulmányi ügyben, ha megfelelő ellenszolgáltatást tudsz nyújtani.

Ez eddig nem vélemény, csak amolyan bevezető, mivel nem személyes véleményen alapul.

Ami viszont már a saját tapasztalataimon nyugszik:

Még egyetemista, külföldi ösztöndíjas koromban összehozott a sors jópár amerikai sráccal. Tanulmányi kapcsolatban nem álltunk ugyan, eszmecserére azonban bőven nyílt alkalmunk.
Az első benyomásom róluk a hihetetlen önteltségük volt. Mi egyenrangú partnernek tekintettük őket, többségük azonban valami alig burkolt felsőbbségi érzéssel nézett le ránk, európaiakra. Egy-két órás beszélgetés során kiderült, hogy én a mezei magyar középiskolai tanulmányaim alapján lényegesen többet tudok az USA történelméről, mint ők! A világ egyéb részéről pedig végzett egyetemista létükre semmi fogalmuk nem volt! 1993-ban nem hallottak az EU-ról! Ennek ellenére halálosan magabiztosak voltak, és határozottan állították, hogy amit ők nem tudnak, az csakis értelmetlen dolog lehet.
A magabiztosságukra jellemző a következő apró eset: volt egy snookerasztal a koleszban. Én már néhány alkalommal ismerkedtem vele, de nagyon béna voltam. Két amerikai srác meglátta az asztalt, és közölték, hogy ők nagyon profik. Ciki is volt a helyzet, mert attól féltem, hogy ha elkezdünk játszani, és lemosnak a színről, szégyent hozok a jó öreg Európára. Ehhez képest kifejezetten játszanom kellett a kétbalkezest, hogy ne alázzam le őket.
Külön érdekes volt, ahogy tanultak. A mi társaságunkban természetes volt egymás segítése. 15 nációból állt a kis csapatunk, és teljesen természetes volt, hogy támogatjuk egymást jegyzettel, magyarázattal, egy-két jó szóval. Ők ezen nemhogy meglepődtek, de fel voltak háborodva! Többször kérdezték: mi csapatmunkát végzünk? Nem? Akkor milyen alapon segítünk egymásnak? Ezzel megszegjük a verseny szent szabályait!!!
És a legkeserűbb lecke, amit meg kellett tőlük tanulnunk, az volt, hogy csak az érdekek számítanak náluk. Mi néhányan természetesnek vettük, hogy mikor először találkoztunk velük a városban, és ők egy napja érkeztek, megmutogattuk nekik a fontos helyeket, elmagyaráztuk a tudnivalókat. Aztán pár nap múlva tőlünk az egyik srác kölcsön akart kérni egyiküktől egy magazint, mert szeretett volna elolvasni benne egy bizonyos cikket. A válasz: Nem hiszem, hogy kölcsön tudnám adni, mert nem tudom, hogy mikor akarok olvasni belőle.
Szakmailag is furcsák voltak. Mintha mindent bevágtak volna, de nem gondolkodtak volna hozzá. Persze az amerikai jog más, lehet, hogy az nem olyan gondolkodós, mint a kontinentális. Az viszon végképp furcsa volt, hogy amíg mi folyamatosan érdeklődtünk az amerikai jog felől, őket cseppet sem érdekelte az európai.
Amúgy viszonylag kevés találkozásunk során jól elvoltunk, csak azt kellett semlegesítenem magamban, hogy bármit mesélek, rögtön egy bezzeg nálunk Amerikában című sztori volt a válasz.

Jelenleg foglalkozásom során meglehetősen sok amerikaival kerülök kapcsolatba, és bizony kísértetiesen hasonló vonásokat vélek sokukban felfedezni, csak nagyban.
Legnehezebben az állandó gyarmatosítási törekvéseiket tudom tolerálni. Teljes mértékben Amerikát akarják ide importálni. Gyakran figyelmen kívül hagyják a helyi szokásokat, sőt, még a törvényeket is. Nem egy olyan frissen amerikai kezekbe került cégről tudok, ahol kishíján bevezették a 10 napos éves szabadságot.
A baj az, hogy gyakran nem csak a jót akarják itt meghonosítani, hanem válogatás nélkül le akarják cserélni a teljes rendszert. Úgy, ahogy az náluk a vállalatvezetési kézikönyvben le van írva. Ha oda az van írva, hogy minden hétfőn 10-kor értekezlet, akkor hétfőn 10-kor értekezlet lesz még akkor is, ha az éppen esedékes döntést egy darab mérnök öt perc alatt tökéletesen meg tudja oldani. Mert ugye a vezetők gondolkozzanak (a meghatározott, megtanult, könyvben szereplő módon), a beosztottak -- különösen, ha csak magyarok -- pedig hajtsanak mindent végre. Vigyorogjunk csak folyamatosan mindenkire, de ha valaki véletlenül egy tényleges problémával fordul hozzánk, engedjük csak el a fülünk mellett. Ha felvetődik valami probléma, rajzoljunk róla az értekezleten hosszasan bonyolult folyamatábrákat, esetleg kérdezzük meg a már több hónapja itt-tartózkodó amerikai tanácsadót, végső esetben forduljunk egy amerikai illetőségű tanácsadó céghez, de a magyar dolgozót meg ne kérdezzük, mert ő csak végrehajthat, még ha amúgy egy kreatív emberke is lenne. És különben is: mi sokkal jobban ismerjük Magyarországot, mint a magyarok!
Ezt látom az egyik legfőbb gondnak: nem tudnak mit kezdeni a kreativitással! Általában pedig sokuk megfeledkezik arról, hogy ő jött át egy másik kultúrába, ahol alapvetően nem az ő törvényei számítanak!
Ennek az egyik legszebb példája az volt, amikor az amerikai tőke egyik vezető képviselője nyílt színen szabályosan kérdőre vonta az egyik vezető magyar társasági jogászt azért, hogy Magyarországon miért kontinetális, német rendszerű társasági jog van, amikor az amerikai jog jobb, és különben is, mi szükség van egyáltalán Kft-re mint társasági formára, mikor olyat az amerikai társasági jog nem ismer.

Félreértés ne essék, nem vagyok Amerikaellenes, igenis rengeteget tudunk tanulni tőlük. Azonban szelektálni kell, nem pedig válogatás nélkül behozni mindent, még azt sem nézve, hogy milyen hagyományos értékeket pusztítunk el vele.
Amerikától tanulnunk kell, nem importálnunk amerikát, és különösen nem kritikátlanul majmolni, ahogy az sajnos különösen a tizenévesek között megy.

Remélem, nem borzoltam fel nagyon a kedélyeket, de hát ez az én véleményem. Amúgy szeretem a kólát, az amerikai filmeket, sőt, az általam kedvelt zene jelentős része is amerikai. Másrészről viszont szeretnék hinni egy olyan jövőben, ahol az emberi érzelmeknek és értékeknek valamint az értelmes gondolkodásnak még komoly szerep jut az anyagi érdekekkel és az egyszerű végrehajtással szemben.

Üdv: MaCS