noaaa
2008.06.10
|
|
0 0
1639
|
Na, jól leült a jó kis topic megint. Én mostanában pont a suliból kifolyólag annyira el voltam havazva, hogy szusszanásnyi időm sem volt, nekhogy elmélkedjek. Pedig sok téma felvetődött bennem. Volt kirándulás, diáknapok, bemutató foglalkozások és a suli gálaestje az egyik nagy színházban. Nem tagadom, duzzadt anyai keblem, olyan szépen szerepeltek néptánccal és az osztály-műsorral. (Akkor persze nem duzzadt, amikor éjszaka a varrógép felett görnyedttem néptáncos jelmezt varrván.)
Nálunk már hetek óta alig tanulnak, mindig levegő játszanak, lecke sincs. Én ezt nagyon jónak tartom, hiszen fáradtak, befejezték az anyagot, akkor minek gyötrődjenek. Képzeljétek, egyikük fejjel lefelé olvas felnőtt-sebességgel :-))). Ezzel mutatványozott tegnap este :-)). Másikuk meg fejből elmondja a komplett olvasókönyvet, az összes verset, mesét :-)) Szóval azt hiszem, sikeres évet zártunk és nem is olyan vészes ez az iskolás élet, ahogy intettek tőle. |
|