"önimeret az első, s csak utána másoké"

 

  Szia!

 

  Nemcsak "másoké", hanem egyáltalán a külső ismeretek mit sem érnek

a belső megismerése nélkül. Itt a csodás technika, mégsem boldogabb az ember,

mint évszázadokkal ezelött, ugyanúgy van vérengzés (még jobban), mint előtte, stb.

 

  Ez egy folyamat: hogy beszélhetnénk "egetrengető kérdésekről" ("Lét", Isten, stb.)

anélkül, hogy sajátmagunkkal tisztába lennénk...? Erre a legnagyobbak már rájöttek, akik nemcsak kifele pislogtak, mindig új-és újabb lételméleteket faragva.

MI vagyunk az Alfa és Omega: kezdet és vég: bennünk kezdődik és ér véget minden. Furcsa lenne, ha egy huszáros vágással kikerülnénk magunkat és elvesznénk az izmusok tengerében és mint egy külső szemlélő nézegetnénk a világot. Az "igazi" tudás, megismerés az, ami a legégetőbb kérdéseinkre ad választ, mégpedig onnan, ahonnan maga a kérdés származik: sajátmagunkból.

  Ezek a legősibb kérdések, tipikusan gnosztikus kérdésfeltevések:

"Ki vagyok", "Honnan jöttem", "Hová megyek", stb.

 

  Ha a választ csak külső, halomba hordott "ismeretekből", tálcán elénk tett

spekulációkban leljük meg, az soha nem a MI SAJÁT válaszunk a világra, kérdéseinkre. Azok csak mások ismétlése -  konzerv-válaszok.

Az igazi ismeret, a belső tudás az, ami bennünk születik meg: elsőkézből származó

ismeret. ...