"Az emberiseg termeszetesen azonos fajt alkot, csupan az a kerdes, hogy ez egy konvencio, vagy pedig valami melyebb osszefuggest takar."
Kedves Bögöy,
a fenti mondatod az alaposabb vizsgálódás próbáját nem állja ki. Megfordítod ugyanis a viszonyt a megnevezés és a jelentése, az osztály és az osztályba sorolás között. Ha egyszer nem tudod, hogy a faj megnevezés puszta konvenció-e vagy van mögötte valami, és ha igen, akkor az micsoda, akkor ugye nem tehetsz állítást arról, hogy az emberiség "természetesen" azonos fajt alkot-e vagy sem. (Ez a módszertani félreértés egyébként, ahogy így felületesen végigolvastam őket, egyéb itteni hozzászólásaidon is végigvonul, ha kívánod, alaposabb olvasás után beszámolok erről is.)
Én úgy tudtam, és még most is hajlamos vagyok azt hinni, hogy a "faj" kifejezésnek vagy egy szigorúan vett tudományos jelentése, amely valamilyen genetikai markereken alapul, illetve e markereknek a faj szaporodóképességében megmutatkozó működésén.
De tegyük fel, és mivel tisztában vagyok bámulatos és alapos műveltségeddel, hajlandó vagyok feltenni, hogy ez nem azoknak a ritka eseteknek az egyike, amikor tárgyi tévedésben lennél elmarasztalható.
Akkor ugye a "faj" kifejezésnek nincsen konzekvens és általánosan elfogadott taxonómikus/taxatív definíciója, ennélfogva a köznyelvi kifejezésekhez hasonló szabadsággal használhatjuk ezt is.
Én erre az esetre javasoltam azt, hogy a 'faj' kifejezés attribúciójának próbájaként alkalmazzuk a szociokulturális tulajdonságok elsajátításának képességét, mivel ez az a pont, amely politikailag-antropológiailag releváns. Ha van definíció, lássuk. Ha nincs, miért ne rögzíthetném a szó jelentését akár így is, függetlenül attól, hogy vannak-e a naptejjel kapcsolatos egyéb különbségek? Hiszen ha nincs definíció, mint te állítod, akkor honnan tudod, hogy a naptejügyeknek mégiscsak bele kell foglaltatniuk a 'faj' releváns meghatározásába?