prophet1 Creative Commons License 2008.05.21 0 0 34
Már elnézét kérek. Csupáncsak azt akartam kifejezni, hogy Isten kijelentése (kinyilatkoztatása) benne van a Bibliában, és sehol másutt nincs "megörökítve". És ez a kijelentés "történeti", azaz az akkor és ott élt emberi élet közegében hangzott el, és került először szájhagyomány útján, majd írásban is megörökítésre.
Azt, ami a megörökítésből nem isteni kinyilatkoztatás (pl. az ókori világkép), nyilván elég könnyen külön lehet választani attól, ami viszont örökérvényű kinyilatkoztatás.

De ezt csak utána lehet (és érdemes) megtenni, miután hívővé lett az ember. (Ugyanis addig nem is érti, miről van voltaképpen szó.)
De pl. az ókori világképet én nem nevezném ocsunak, hanem csak egy akkori objektív (vagy szubjektív, de általánosan elfogadott) ténynek.
Mert azt azért a vak is láthatja, hogy a Biblia alapjában véve elejétől a végéig csupán az Isten és ember viszonyát taglalja, és fő mondanivalója az, hogy az Isten hogyan készített elő az emberiség megváltását, és hogyan vitte, illetve viszi azt végbe.
Előzmény: ronsdorf (32)