Koltai Tamás Rítus-kritikájából részlet

(Művész és polgár = Élet és Irodalom, 2008.05.09.p.31.):

 

„A játék mélysége az elrejtések és lelepleződések – más szóval a disszimuláció és az exhibíció – gesztusainak kiporciózásán múlik. Schneider Zoltán nyers, krakélereskedő, hirtelen indulatú Sebastiant játszik, akinek férfias modora, brutalitása eredendő gyöngeséget takar, és ezt alig tudja leplezni.

Szervét Tibor a sokkal introvertáltabb, ambivalensebb Hans szerepében lefojtottsággal, önreflexív iróniával jelzi, hogy a magára erőltetett tárgyilagosság mögött érzékenység és sebzett lélek rejlik.

Kováts Adél Theája a legbonyolultabb karakter hármuk közül, s a színésznő az önfeltárulkozás megrendítő pillanatait szerzi, amikor nem kíméli meg az impulzív, sokszor kontroll nélküli rögtönzésekre képes nőt (és önmagát sem) a szeszélyes hangulat- és indulatváltozások lelki-fizikai következményeitől. Bálint András a szó jelképes értelmében (is) levetkőzteti a Bírót, amikor a bürökrata kellemkedő nyájasságából kibontja előbb a hatalmaskodót, aztán a frusztrált magánembert s végül a művészlét utáni elvetélt vágyat hisztérikus toporzékolással kompenzáló nyárspolgárt."