Doppingvétség fenyegeti az olimpikonokat
Index
2008. április 30., szerda 16:00
Olimpiai éremesélyes versenyzők nem tettek eleget kötelességüknek, húsz nap csúszással sem tudatták, hol találhatják őket a doppingellenőrök. Három hiányzás automatikusan doppingvétséget jelent.Egyes olimpikonok figyelmen kívül hagyják a nemzetközi előírásokat, április első három hetében sem tett öt sportág (kézilabda, kajak-kenu, úszás, tenisz és vívás) néhány versenyzője - köztük dobogós helyezésre is esélyesek - eleget kötelezettségének. Még azok után sem, hogy Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója írásban szólította fel a mulasztó versenyzők szövetségeit a nyilvántartás kiegészítésére.
Néhány olimpikon elfelejti, hogy a kerettagság, az olimpiai felkészülés, majd a részvétel bizonyos kötelezettségekkel is jár - számolt be a MOB honlapja.
Az olimpiai kerettagoknak egy hónappal előre pontos tájékoztatást kell adniuk várható hollétükről, tartózkodási helyükről, edzéseik, versenyeik színhelyéről a nyilvántartás felelősének, aki ezt továbbítja az ellenőröknek.
(Az úszók fegyelmezetlensége furcsa Kovács Ágnes tavalyi ügye után.) Hollétük esetleges változásának korrigálására természetesen lehetőség van. A jelenlegi szabályok szerint három figyelmeztetés doppingvétségnek számít, egyben eltiltást von maga után.
A MOB vezetői rendre hangoztatják, száz nappal a játékok előtt nagyon komolyan kell venni a nyilvántartást, mert az olimpia teljes időszaka alatt a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) bármikor ellenőrizhet az előzetes adatok alapján.
A magyarok biztosan előtérben lesznek Pekingben, legalábbis a négy évvel ezelőtti történésekből kiindulva. Annus Adriánt és Fazekas Róbertet akkor napokig nem találták.