2. A lenntiek alapján szabad akaratunkból döntünk úgy, hogy megnyitjuk-e

magunkat valami "tökéletesebbnek", alábbadjuk, átadjuk az irányítást

("Legyen meg a Te akaratod!"), vagy tobzódunk szabad akaratunkból tovább

(de elég csak sodródunk!), miközben rázzuk az öklünket az ég felé, hogy

"Ez a Te szép világod Isten?! Hol vagy ilyenkor??, stb."

 

  Az egészben az a trükk, hogy ez utóbbi tobzódás, sodródás, ami a szenvedés

oka... valójában nem is szabad akarat! :) Csak annak tűnik, de egy elfajult,

elhomályosult tudat (lélek) állapota, eredménye: hogy lehetne "szabad" az, ami

rög-eszmék, "mániák", befolyásolások, manipulációk, tehát külső és belső  

kötelékek eredője?? (Az elhomályosult tudat még a büntetőjogban is

enyhítő körülmény! :) )

  A szabadság, az IGAZI, nem a 7köznapi látszat (politikai, meg amiről a filozófok agyalnak), mindig belső szabadság. Belülről kötődünk, vagy szakadunk el

mindentől.

 Az igazi szabadság a lélek (tudat) szabadsága:

minél szabadabb a lény, annál közelebb áll a Tökéleteshez, a legszabadabbhoz.

CSAK akkor szabad az akarata, ha önmaga szabad. S mivel akaratunkat (minket) rengeteg külső és belső kötelék (rög-eszmék, manipuláció, stb.) tart fogva, látható, hogy a szabad akarat CSAK A TÖKÉLETESSÉGBŐL EREDHET :

A SZABAD AKARAT AZ Ő AKARATA...!

"Legyen meg a Te akaratod!" - hát ezért. Ami szenvedés származik, az nem az (IGAZI) szabad akaratunkból eredt, hanem abból a látszat szabadságból, akaratból, ami  nem lát túl az orránál és oda vezet, ahonnan származik: rabságba...

Rabságból, elhomályosult tudatból születő akaratunkkal akarjuk azt a szenvedést, amit látunk és amiért a Tökéletest, az IGAZI szabad akaratot okoljuk:

rabságból, homályból a rabságba, homályba (szenvedés, pusztulás) - a kör bezárult (az ördögi).

 

  Zseniális rab-logika, ami a be nem látott IGAZI szabadságot, akaratot

okolja önnön rabsága, sötétsége miatt.