Azt meg elég nehéz elképzelni, hogy az ókori izraelita írástudók nem ismerték elég jól a saját nyelvüket:-)"

Hát, nyelvileg elég képzetlen vagyok. Sokáig azt hittem, hogy a főníciai-kánaánita nyelveknek semmi köze a szemita nyelvekhez, azok inkább az eredeti sumér-akkád és más letűnt közel-keleti nyelvek rokonai. Aztán Libanonban és Szíriában jártam, megkérdeztem a helyi múzeológusokat, hogy ezt vagy azt a települést hogy hívták az ókorban. Ők pedig a mai arab névhez meglepően hasonló neveket mondtak. Palmyra pl. helleisztikus időszak előtt is Tadmor volt, a mai arab neve is az, és mindkettő datolyapálmát jelent. Egy szír ókortörténész azt mondta, hogy az arámi, a mohamed-kori arab vagy a hellenizmus előtti főníciai nyelvek olyan közel voltak egymáshoz, hogy beszélőik tolmács nélkül tudtak kommunikálni.  

Ezt végiggondolva a kánaánitákhoz képest Józsué népe nem volt más, mint a egy sivatagi rokonnép, ami rájuk tört. Ez persze nem akadályozta meg a kegyetlen háborúkat és elnyomást, ami akkoriban norma volt. Sőt, maguk a kánaániták is több hullámban jöttek. A Szír-sivatag néhány évszázadonként rázúdított egy-egy szemita népet a termékeny félholdra. Az utolsó két ilyen invázió volt a Jozsué-féle zsidó és a kalifák-féle arab hódítás.

Tehát az Elohim szándékosan maradt Mózes Könyveiben többes számban, feltehetően a még mindig politeista Kánaánita eredetű zsidókkal kötött kompromisszum értelmében: "Ha nem csináltok több aranyborjút, akkor maradhat a többes szám." :-))