Eto Demerzel Creative Commons License 2008.04.21 0 0 360

nem soroltál, csak példálóztál.

 

Kérdéseimet azért tettem fel, mert e topicban is elhangzottak olyan elképzelések, melyek túlnyomó többsége érzelmi motivációkat, nosztalgiát, célokat, előítéletet, haragot, szégyent és idealizmust, olykor naivitást tartalmazott. Megoldást nem.

 

Erre utaltam akkor, amikor olyat írtam, hogy az írások zöme itt arról szól, hogy "mit" és, hogy "miért", de a gondolatlánc mindig megszakadt amikor a párbeszéd eljutott a konklúzióig és a "hogyan"-ról már sokkal ritkábban, halványabb, ködösebb, gyakran önmagának- és a realitásoknak ellentmondó válaszok szóltak.

Természetesen minden nép szeretne nagyobb területen élni és erősebb lenni. Ha kell a másik rovására. És minden nép talál ehhez ideológiát, igazságot, vagy indokot. "Nemzetünk tovább él, mert Isten / az igazság velünk van. " - szinte nincs nemzet a Földön, mely ne hivatkozott volna ilyesmire a múltban és a jelenben.

 

Határrevízió a magyarok szerint igazságtétel, de amikor ennek realitását, alapjait taglalják, tulajdonképpen nem egyébre, mint a nyílt erőfölényre apellálhatnak vagy illuzórikus hozzállásra (most pl. román részről).

 

Magyarország például a múltban is hajtott végre határrevíziókat, terület el- és visszacsatolásokat, mert pillanatnyi erőfölényben volt. A következményeit ismerjük.

 

Márpedig a párhuzam e két történelmi helyzet között nyilvánvaló. A területbővítés realitása gyökeresen más manapság, mint a II. világháború idején.

Minden ilyen kísérlet szükségszerűen konfliktushoz vezet, amelynek sokkal nagyobb ára van, mint az elérhető cél. Ez is történelmi tapasztalat. Újabb ellentéteket gerjeszt és tartósít olyan feszültségeket, amelyek egy már megindult integrációs folyamattal gyorsabban, hatékonyabban és áldozatok nélkül kiküszöbölhetők lennének.

 

Autonómia törekvések kivülről, nem vezethetnek határrevízióhoz, el- és visszacsatoláshoz. Ilyenre példa nincs !

 

Az analógiaként felhozott autonómia (nem határrevízió !) keletkezések az adott állam belső folyamatainak és nem külső forszírozásának eredményei voltak. Megkockáztatható, amennyiben egy külső állam tevékenyen közrehat valamely szomszédos államban élő kisebbsége autonómiájának érdekében, az éppen csak visszaveti annak a csoportnak az önrendelkezésre irányuló törekvéseit.

Előzmény: zabfaló (358)