Köszönöm, hogy segítesz helyrerakni a dolgokat.

Én eddig azt hittem, hogy a Tóra, vagy legalábbis a Mózes Könyvei a zsidó honfoglalást követő zűrzavar utáni konszolidáció alatt, de még Saul királyságát megelőzően íródott (már ha egyátalán Saul volt Dávid előtt az egyetlen király, amit csak gondolunk).

Ha a Tórát Júda papsága írta a kettészakadás után, az nagyon sok mindent megmagyaráz. Lehet, hogy ez okozta az eltolódást a Jahve-kultusz irányába az Élisták rovására, nem pedig a midianita-héber honfoglalás óta fennálló dominancia. Az pedig, hogy Mózes korába vetítik vissza saját normarendszerüket, máshonnan is ismert, teljesen megszokott dolog, tehát ettől önmagában még összesen száz éves is lehetne az egész Tóra.

Csábító gondolat, hogy a Izrael elveszett törzseinek egész más Tórája lehetett, ami alapvetően Élóhimról beszél, aki (vagy akik közül egy) feltétlenül aranyborjú formájú, az eretnek déliek meg valami láthatatlan, haragvó vihar-, vagy vulkánistent akarnak a népre eröltetni és kötáblákkal revolverezik őket, amit egy papjuk álmodott valami vulkán kéngőzeitől megrészegülve, de maga is belátta a dolog hiábavalóságát és össze is törte saját tábláit. És ebben a storyban Ábel ütné agyon Káint. :-))

Ha az Ígéret földjének kettétagoltsága a kánaánita és midianita eredetű zsidó csoportok területi dominanciáján alakul, akkor ez némileg más perspektívát ad Izrael egész korai történetének. Ebben az esetben a széttagoltság a természetes állapot, amit a környező nagyhatalmak időleges meggyengülésekor rövid időre felváltott az egység. Ez Saul, Dávid és Salamon kora. Aztán Mezopotámiában új hatalom támadt az asszírok képében és megint jött a normális széttagoltság. Mivel azonban Saul, Dávid és Salamon ahhoz a midianita gyökerű néphez tartoztak, amelyiknek az asszír uralmat saját törzsterületén sikerült túlélnie, a zsidóság szent könyveiben és kollektív történelmében Dávid és Salamon kora vált az eszményített aranykorrá, Dávid birodalmának restaurálása a kívánatos céllá ezer éveken át.

Sőt, ez a teória még messzebbre vezet. Mi van akkor, ha Izrael törzsei el sem vesztek, hanem Szamária és Galilea későbbi pogány népsége nem más, mint a dávid-kori "zsidó" népesség leszármazottai. Az volt velük az egyedüli bökkenő, hogy abban a formában, ahogy a Tóra leírja őket, sohasem léteztek. Nem lehet, hogy a galileaiak és pláne a szamaritánusok későbbi évszázados lenézése is ebből a "hazugságból" táplálkozik?