Állományjavító Creative Commons License 2008.04.14 0 0 1635

Nm értem még a felvetését sem a tökéletes nemzetnek/államnak.

 

Itt egy konkrét csoport van egy konkrét helyzetben, már mint a magyarországi zsidóság, és nagyon fájdalmas és nagyon nehéz döntések és magábatekintések előtt (közben) áll, egyáltalán, el kell döntenie, hogy fenn kíván-e maraqdni illetve újraépülni közösségként, nem csak individuális emlékezetek mozaikjában őrizgetni halványuló emlékeket, aztán azt, hogy elfogadja-e azt, hogy a zsidóság szerepe nem az univerzális tanúságtétel és a kiválasztottság ellenszenves és veszedelmes gőgje, hanem hajlandó-e vissztérni saját nemzeti történelmébe, hajladó-e számot vetni az asszimilációs kísérlet csődjével, de azzal is, hogy a holokauszt-identitás sem tartható, hajladó-e megérteni a sajátos vallási hagyományai és a nemzeti lét közötti szoros, de nem egyszerű kapcsolatot, hajladó-e szülőhazája politikai életében túllépni azon a hamis narratíván, hogy az antiszemiták ellen szavaz az őt védelmezőkre, akiket történetesen a baloldallal azonsít, míg a külvilágban a nemzeti érdekeinek sokkal inkább egy konzervatíválláspont felel meg, mint a palesztin-narratívában önmagát megtaláló későújbaloldal és így tovább... Nem egyszerű dolog, sokan meg fáradtak is hozzá.

Előzmény: SamuraiJack (1628)