>>A nyilasok nélkül esélye sem lett volna a zsidótlanítási parancs végrehajtatására.
Rossz volt az értékítélete ill. udvarias volt, természetesen a magyar elít meg akarta semmisíteni a zsidókat, pont úgy, mint a hutuk a tuszikat.
A komplett magyar uralkodóosztály úgy érezte már Kun Béláék óta a bizonyítottsággal igazoltan, hogy a keletről frissen beözönlő zsidó új honfoglalók veszélyt jelentenek a kialakult hatalomgyakorlási szisztémára, inkompatibilitás miatt ki kívánják szorítani őket az ingatag és Magyarország számára az európai egyensúlyrendszer felrúgását jelenő forrásokból táplálkozó gazdasági erejüknél fogva onnan, nem elégszenek meg azzal a tempóval amit az asszimiláció felkínál, így csoporttudatuk vezérelten komoly rizikófaktort jelentenek a stabilitásra.
A magyar uralkodóposztály számára a nemzetközi viszonyok felismerése, miszerint a kor haladó szellemű és példának tekintett németsége és tulajdonképpen egész Európa számára homloktérbe került az a gondolat, hogy a zsidó kérdés a megsemmisítéssel kezelhető, nem volt egy szörnyű felismerés. Megragadták az alkalmat.
Ez van.
Az pedig, hogy zsidó önérzetesek a politikán túlmenő, hetediziglen természetű bosszút szeretnének állni, jelenkorban buxát dagasztó igazságot szeretnének szolgáltatni maguknak mindenféle karcsavargastásokkal kísérten, természetesen olyan rétegeken, akik lényegében távolabb álltak státuszuknál fogva a korabeli döntéshozatali lehetőségektől, mint maguk a zsidók, -és egyetlen bűnükül az róható fel, hogy a magyar etnikum történelmét magukénak vallják és arra büszkék -egy valamit támaszt csak alá logikailag.
A németek, lengyelek, szlovákok jobban csinálták, egy darabot sem hagytak, nincs is ilyetén problémájuk, őket nem basztatják a zsidók, sőt szívesen veszik az alkalmi szövetségeket a magyarkérdésben.
Jó volna ha zsidó önérzetesek túlhaladnák a bűnös nép kategóriát és megpróbálnának a társadalmi hierarchiában gondolkodva különbséget tenni a XX.szd hatalomgyakorlói és alávetett rétegei között.