Drága Alice, mindössze annyi történt, hogy miután mindenki masszívan le lett hülyézve a történetedben, adtam egy ötletet, hogy vajon a főszereplőt hogyan tudnánk leírni. Mint a mellékelt ábra mutatja, nem is volt ez az ötlet olyan rossz...

Azt pedig megszoktam már, hogy jómagam a topiklakóktól tudom meg, milyen vagyok valójában, mit gondolok és miért stb... :) Szerintem különösen mókás ez a történet mindazoknak, akik csak olvassák a topikot. (Tapasztalat szerint kb. 1:10 a beírók és az olvasók aránya; ennél a topiknál valószínűleg még magasabb az olvasók javára.)

A te gyerekkorodban dívó nevelési módszerek leírása, no, az érdekes dolog. Jó lenne hinni abban, hogy a gyermekek nevelésében fejlődés ment volna végbe, de ebben nem vagyok biztos. Természetesen a gyermekek szabályszerű kínzása, terrorizálása ma kevésbé elfogadott mint egy-két-három generációval korábban. (Bár lényegében még mindig elfogadott, én úgy veszem észre.) Másrészt viszont folyamatos, és egyre erősödő tendencia a gyermekek karanténba zárása: a felnőttek világa egyszerűen olyan pocsék, hogy a gyermekeinket már-már csak karanténban tudjuk felnevelni. Például gondolj bele: milyen ma a városi környezet, és milyen volt 30-50-70-100 évvel ezelőtt? Míg korábban egy gyerek kis túlzással arra csatangolt, biciklizett stb. amerre akart, és szabadon fedezhette fel a világot; ma egy gyerek a városban szinte kizárólag a játszótéren képes tartózkodni.

Te például el tudod képzelni például a Pál utcai fiúkat mostanság? Vagy mondok egy még jobbat: a középkorban (ha jól rémlik, a XIII. században), London polgármestere rendeletet hozott, miszerint a gyerkeknek nem szabad a parlament közelében labdázniuk. Vagyis korábban a gyerekek rendszeresen ott labdáztak a parlament ablakai alatt, és betörték az ablakokat! Na most képzeld el ugyanezt a XXI. században.

És ez csak egyetlen példa, a gyermekek nevelkedésére, a szabadság dimenziójából.

A lényeg azonban minden valószínűség szerint ott van, hogy minden korszakban voltak családok, akik szeretetben nevelték a gyermekeiket, és boldogan éltek. (És hát ezek a családok valószínűleg kisebbségben voltak, mindig.) Miközben téged otthon édesapád terrorizált, a szomszédban minden bizonnyal egy boldog kislány nevelkedett, akit nem terrorizáltak. És nincs ez másként ma sem. A szülők szeretetlenségét nem lehet egy történelmi korszak normáira fogni.