Idézek orvosi weblapokról:
"A rotavírus a csecsemők és kisdedek hasmenéssel, hányással járó megbetegedéseinek a leggyakoribb okozója világszerte. Az óvodáskor végére gyakorlatilag minden kisgyermek legalább egy alkalommal megfertőződik. A rotavírus okozta betegség annál súlyosabb, minél fiatalabb életkorban történik a fertőzés. A hat és huszonnégy hónap közötti kisbabák a legveszélyeztetettebbek azért is, mert ebben a periódusban fordul elő a legtöbb rotavírus megbetegedés. További veszélyt jelent a csecsemők esetében az is, hogy minél fiatalabb a baba, annál nehezebb a folyadékpótlás, és emiatt könnyen a kiszáradás súlyos formája alakulhat ki. A rotavírus nagyon ragályos, ha a család egy tagja megfertőződik, akkor a vírus rövid időn belül az egész családot megfertőzi életkortól függetlenül. A betegség egyszeri átvészelése nem jelent biztos védettséget a későbbiekre, így a család tagjai akkor is elkaphatják a fertőzést, ha már egyszer átestek rajta. Felnőtteknél a betegség lefolyása enyhébb, kisgyermekkor után ritkán okoz súlyos kiszáradást. A rotavírust „demokratikus” vírusnak is nevezhetjük, hiszen gyakorlatilag az összes gyermeket megfertőzi világszerte, nemtől és szociális helyzettől függetlenül."
"A hirtelen folyadékvesztés már néhány órán belül kiszáradáshoz vezethet. A folyadékpótlás ilyenkor kritikus fontosságú, ugyanakkor nagyon nehéz feladat, hiszen nem tudjuk megbeszélni egy ilyen kiskorú babával, hogy igyon. Súlyos rotavírusos fertőzés esetén a csecsemők szervezetében szinte semmi sem marad meg. Ebben a helyzetben mindenképp orvoshoz kell fordulni, hiszen minden perc számít. Amennyiben a kiszáradást nem kezelik megfelelően, az súlyos sokkos állapothoz, szívritmus zavarhoz, és akár halálhoz vezethet. Míg a felnőtteknél a rotavírus fertőzés legtöbbször csak otthoni ápolást igényel, addig a csecsemők körében jóval gyakrabban van szükség kórházi kezelésre, amely során infúzióval pótolják az elvesztett folyadékot."
Anyós, legalább néznél utána, mielőtt írod ide az okosságot...