Kedves Zomborigyorgy5,

köszönjük, hogy jelezted nálunk ezt az érdekes, jó interjút, amiben végre nem csak az életút fordulóinak sablonjairól kérdezik, hanem sokkal többet a máról, a színészetről, a próbafolyamatról, a rendezésről vallott gondolatairól. :)

(bár szívesen olvastunk volna a külföldi tanulmányútja tapasztalatairól is...)

Részletek a Budai Hírlap interjújából:

 

„- Nagyon sokan szeretik, rettentő energia árad Önből a színpadon. Honnan ez a tűz? Honnan jön ez az energia?

- Nem tudom. Talán abból a munkafelfogásból adódik, hogy másképp nem lehet a nézőkhöz eljuttatni olyan nagyszabású érzéseket, ami egy-egy szerepben van, csak ha saját magad is telelapátolod energiával. Van ezzel kapcsolatban egy kedvenc metaforám: hogyha nem tudod akkorára kinyitni a szárnyaidat, mint amekkora az írott szerep, akkor jobb, ha bele se fogsz, mert akkor a nézők nem fogják átélni.

 

- Kinyitni a szárnyaidat - ezzel kezdődik a próba?

- Ez az egyik része a próbafolyamatnak – az egyik legfontosabb része, hogy a lelkedet akkorára ki tudjad nyitni, amekkora a szerepé a te elemzésed szerint. És ez energia. Én bennem nincs ennyi energia, ez nem a saját személyes energiám. Az elején, amikor próbálsz, borzasztó fárasztó. Egy – még ismeretlen - ember tulajdonságait és érzéseit kell valamilyen módon föltárni, másrészt minden egyes mondat külön erőfeszítés, mert neked nincsen ahhoz erőd, ami neki evidencia. De amikor ezt a nagyon keserves utat megjárja az ember, akkor utána a szerepé már az energia. Utána nem kell neked izmozni és izzadni, mert halálos könnyedséggel tudod a legpokolibb és a legnagyszerűbb érzéseket is megjárni. Mert az már oda van próbálva, oda van imádkozva, oda van simogatva, tehát akkor már megtörtént ez az egész nagyon bonyolult és sokrétű folyamat. A mindennapi életben ezek nagyon ritka pillanatok, de hogyha valaki ezzel foglalkozik hivatásszerűen, akkor annak tudnia kell akármikor sűríteni és kiereszteni ezt az erőt.

 

- Az, hogy tanított, rendez kalandvágynak köszönhető, vagy új művészeti kifejezésformákat keres?

- Azt hiszem, nem keresek új kifejezésformát, csak meggyőződésem, hogy lehet jobban, mint ahogy csináljuk. És néha kísérletet teszek rá, hátha sikerül. De nem török-zúzok azért, hogy rendezhessek. Ha valaki azt gondolja, hogy próbáljuk ki, akkor kipróbálom. Néha sikerül, néha meg kevésbé. Nagyon érdekel, mert sok problémám van az általam látott előadásokkal, meg a saját magam által készített dolgokkal is sok problémám volt - és biztos lesz is még. Itt vannak például a ritmusok, nekem ez a vesszőparipám. Egy színházi helyzetben, sokszor úgy érzem, hogy még mindig tart egy mondat, a nézők már réges-rég tudják, hogy miről van szó, de a színészek még mindig játszanak. Ezt nem lehet. Mindig a nézők előtt kell lennünk, mindig valami titkot kell vinni. És ezt nehéz megvalósítani. De ez engem érdekel, ezért kóborolok hol ide, hol oda. Kalandvágynak nem mondanám, érdekel a saját szakmám. Most újra érdekel és ez jó.

 

- Hogyhogy újra?

- Az utóbbi időben kezdtem elveszíteni azt a szerelmes állapotomat, ami engem a színháznál tart. Az meg nem jó, ha lesz belőle egy megkopott házasság, egy rutinokon alapuló és kissé elfáradt, bágyadt viszony. És ezáltal - hogy sikerült egy kicsit távolabb lépnem és szünetet kérnem - sikerült újraéleszteni, vagy újraéledt magától a kíváncsiság meg a tűz, meg minden, ami kell.”