Mások ilyesmivel cirkuszban lépnek fel, és pénzt kapnak érte! :)
Nálam most Dieffenbachiák gyökereznek egy hónapja.
![](https://img.index.hu/imgfrm/3/3/8/1/THM_0004113381.jpg)
Az én módszerem: ásványvizes palack alján éles késsel megfelelő lyukat vágok (kemény munka), egy forrasztópákával könnyebb bele kört égetni. Aztán a palackot megfelelő magasságúra vágom, és oldalt meg az alján végighasítom. Alul is teljesen elvágom, hogy csak az egyik oldal tartsa, mert különben nem tudom széthajtani, hogy közé vegyem a növényt.
A Dieffenbachia szárára megfelelő magasságban egy műanyag bevonatos drótot kötök jó szorosan, hogy az alkotmány ne csússzon le (itt: szürke).
Az elvágott palackot szétnyitom, rárakom a törzsre, és két cellux-szal körülragasztom.
Utána az egészre egy folpackot tekerek, hogy a vágásnál meg alul ne jöjjön ki a föld, ezt nem muszáj celluxozni sem.
(A második képen jobban látszódik a flakon, ez meg egy tavaly kihajtatott csupasz szárdarab, amivel az volt a baj, hogy a vastag száron 10 centi magasan jött oldalra a hajtás, és nem tetszett. A cserép fölött húztam rá egy flakont, a két föld között elvágom, és lesz két növényem.)
Tehát, ha fent van a tartóedény, már csak föld kell bele.
Ehhez csinálok keménypapírból egy jó arasznyi célszerszámot, a szaggatott vonalak mellett felhajtva. Megpakolom földdel, a vékonyabb végét a flakon fölé tartom, és ujjal belepiszkálom a földet. (Úgy is lehet, hogy menet közben szórni rá földet.)
Közben többször tömörítem az edényben.
Ekkor már csak öntözni kell, inkább gyakran, mint nagyon, hogy ne csepegjen le.
Tőzegesebb virágföldet használok, mert a porhanyósabb föld kijön az edényből, a tőzegen meg átszalad a víz locsoláskor. Ezzel viszont még 1 csepp sem cseppent le.
Na jó, azért nekem is elő kellett venni a végén a porszívót, de nem kellett közben porzsákot cserélni. :)
Azért érdemes így előgyökereztetni, mert ha simán csak levágjuk és vízben gyökereztetjük, akkor a gyökereztetés ideje alatt elvékonyuló szárat és kis leveleket hoz.