Az kétségtelen, hogy a keresztyénségnek, mint kijelentés-vallásnak, jobbra és balra is el kell határolódnia attól, ami a Kijelentéssel ellenkezik. Ezért vannak a dogmák. De ez nem jelenti azt, hogy az "elmélet" - hogy így mondjam - kárt kellene, hogy szenvedjen a gyakorlat által.
De figyelembe kell venni azt is, hogy Isten "módszere" a szeretet módszere, amely olyan titokzatos egyébként, hogy nem követhető általunk nyomon az egyes ember életében. Azt állíthatjuk, hogy sokáig tart, és lassú folyamat a legtöbb hívő életében ez az isteni munka (földi viszonylatban), valamint azt is, hogy ezen a földön nem is éri el célját, hanem majd csak az örökkévalóságban (tudniillik beteljesülését).
A Jézussal szembenálló vallásos (mert milyenek is lettek volna?) farizeusok bűne éppen az a beszűkültség volt, amely saját képére és hasonlóságára formálta az Istent, és - amikor Az megjelent köztük - nem is tudott vele mit kezdeni, csakis kiiktatni akarni.
"A képzelet Isten nagy ajándéka" - mondta valaki. De a képzeletünket is kordában kell tartanunk a Kijelentés határain belül. (Csakhogy ott aztán szárnyalhat a végtelenségig és szabadon, mégsem kell neki soha szárnyaszegetten aláhullnia.)