akkor nesztek :-)

 

Na akkor szülök a gyerek után egy történetet is J

 

Szóval a szülés előtt már 3 héttel elszántan és nekikeseredetten szülni akartam, tele volt a hócipőm, a hóbakancsom, a hószandim és a hópapucskám egyaránt, idegesítettem magamat és a környezetemet egyaránt, már-már mozgásképtelen bálnaként alig bírtam ellátni a két kintlévő törpét, de persze Gergő nem és nem akart kijönni, vártuk, hogy mikor dug ki egy táblácskát: Jó itt! - felirattal, és élcelődtünk, hogy hogyan fogjuk neki bejuttatni az érettségi tételeit.

Közben szorgosan jártam ctg-re, flowmetriára, ultrahangra és méhszájvizsgálatra, minden alkalommal ciccegés és rosszallás kísért, a flow rendben, a méhszáj magasan, uh oké, ctg elmegy, a gyerek ugyanis délelőttönként menetrendszerűen bealudt, (jelzem ezt csinálja idekint is), úgyhogy jöttek a méter hosszú ctg-papírok, a hasbalökdösés, az elektromos berregő kütyü, a lépcsőztetés, mind-mind eredménytelenül, majd amikor totál elkeseredve végre békén hagytak, akkor méltóztatott felébredni, rúgni 3 orbitálisat, és végre mehettünk haza, ahol már komplett hadsereg végezte a gyerekek körüli logisztikát, ovibahordást, stb.

            Aztán végre egyik este jó két órán keresztül ötperces keményedéseim voltak, nem igazi fájások, de sziszegős keményedések, már örültem, hogy tán szülünk vagy mi, de nem, lefeküdtem aludni, mondván, ha szülök, úgyis felébredek, reggel keltem arra hogy még mindig egyben vagyok, ember megfordul az ágyban, rámnéz, és szemrehányóan megkérdezi: Na, hol a gyerek? J

            Hol lenne bazeg, odabent, namindegy, nekiindultam a szokásos jánoskórházas élménytúrának, gyerekek lepasszolva, beérek, dokim megultrahangoz, flow rendben van, aszongya megvizsgáljam? Mondom, ááh, minek, megerőlteti a csuklóját, úgyis zárt és magas a méhszáj….röhögünk, azért megnéz, és hoplacsek, a tegnap estének meglett a hatása, bő kétujjnyi a méhszájam, jessszjesssz, ebből ma gyerek lesz!

            Nem enged haza, mert szerinte nem érnék vissza időben, plusz mivel több a magzatvíz a kelleténél, jobb lesz ha burkot repesztenek és elfolyatják, mert különben esély van rá hogy ha magától reped meg és elkezd ömleni ki a víz, kisodródhat a köldökzsinór, ami ciki lenne. Oké, telefon embernek, lehet csattogni befelé, nekem bekötik az oxitocint, ücsörgök, várom őt, érdekes, egy deka fájásom nincs, mintha a szervezetem is meg akarná őt várni, belép az ajtón, rá két percre elindulnak a fájások J

            És indul a neheze, megjelenik a dokim egy másik langaléta bajszos dokival, hogy akkor repesztenek, ő elfolyatja a vizet, a másik meg nekinyomja szerencsétlen gyerekem fejét a méhszájnak, a köldökzsinór-előreesés miatt, és azzal a lendülettel a bő kilencvenkilós csávó felpattan a hasamra, majd beszarok J, a másik matat, aztán érzem, hogy csobog ki a víz. Megkérdezem, hálistennek szép tiszta. A hasam lemegy a felére, és nekiindulnak a fájások is, de nem gyengén, a következő két órában egyperces fájásaim vannak, de nagyon durvák, sajnos képtelen vagyok úrinőként viselkedni, muszáj kiabálni, a fájások közti 8-10 másodpercben meg bőszen ájuldozok elfele J Közben vérhólyagot szorítok az ember kezére, meg annyira rángatom, hogy másnap a gátsebemnél is jobban fáj a jobb vállam, kicsit izomlázas lettem J

            És akkor két átüvöltött óra után egyszercsak végre megérkeznek a tolófájások, jellemzően annyira fájt már előtte, hogy a tolófájásokat egész megkönnyebbülésnek érzem, mert ugye feszít ezerrel, de legalább az éles fájdalom megszűnik, és kettő vagy három tolásra egyszercsak kibuggyan a kölökmaci, hallom, ahogy ember felkiált mellettem örömében, és abban a másodpercben már felháborodottan ordít a kicsi is, ilyen hamar egyik gyerekem se sírt fel, aztán hallom ahogy a doki meg a szülésznő álmélkodnak, hogy úristen mekkora J.

            Odapakolják a hasamra amúgy magzatmázasan, iszonyú formás és szép gyerek, apa elvágja a köldökzsinórt – már rutinosan ugyebár – elviszik megmérni, 4.80 és 61 centi, jesszusom, hogy jött ez ki…….alig találnak rá ruhát J

És ennyi, kész, háromgyerekesek lettünk, odaadják a manót, bénázok a mellretevéssel, mert még mindig be van kötve az infúzió, hogy nem tudom behajlítani a kezem, ember segít, és végül a kis ipari porszívó elkezdi működését, méghozzá hibátlanul J

Közben a dokim a gátamra hímzi a monogramját, legalábbis én úgy érzem, aztán két óra lazsálás, majd simán felkelek, lezuhanyzok, átcsattogok a gyerekágyra, kicsit fetrengek, majd elmegyek a friss-ropogós gyerekemért, aki az újszülöttosztály aktuális rekordere a méreteivel, szegénykétől kétszer is vesznek vért, hogy a cukrát ellenőrizzék, nem azért lett-e ekkora kis víziló, de hát teljesen rendben van. És természetesen megint az én gyerekem az egyetlen az osztályon, aki az ilyenkor kötelező súlyvesztés helyet plusz 30 grammal jön haza :-) J J

 

Konklúzió: többet nem szülök, mert egyrészt egyre nagyobbak a gyerekek, ha maradna a tendencia, a következő gyerek 64 centi és 5 .10 lenne, és hát azt már szülje meg a menyét, másrészt a szüléseim – bár egyre gyorsabbak, egyre jobban fájnak, már Lujzinál azt gondoltam, hogy ez a top, és most mégis sikerült alul – vagy felülmúlni J, a következőnél már sztem a falról lerágnám a csempét. :o)

 

Namindegy, most már itthon vagyunk, mindenki örül, kicsi eszik-alszik-nézelődik, tesók érdeklődnek és rosszalkodnak kicsit féltékenységből, szemránckrém még nem kell :-D