A francia ASO szervezőiroda véglegesen kihirdette, mely csapatokat várják a július 5-27. közti Tour de France kerékpárversenyre. A várakozásoknak és a korábbbi híreknek megfelelően, a tavalyi címvédő Alberto Contador csapata, nem kapott helyet a 20-as keretben.
Az Astana kivételével egyébként minden más ProTour gárda ott lesz a Francia Körversenyen, mellettük az Agritubel, a Slipstream és a Barloworld prokontinentális gárdák kaptak indulási jogot.
Az Astana csapat kizárását az ASO egyébként már februárban bejelentette arra hivatkozva, a kazah illetőségű gárda az elmúlt 2 évben rengeteget ártott a kerékpársportnak. Azt ugyan elismerték, hogy a jelenlegi vezetőségnek nem sok köze van a múlthoz és szinte a teljes versenyzői stáb is kicserédődött, de ettől függetlenül úgy gondolják, Johan Bruyneel csapatának az idén bizonyítani kell, tudnak botránymentes évet produkálni, ha ez sikerül, abban az esetben valószínűleg ott lehetnek majd a 2009-es Tour-on.
Az UCI elnöke és több más sportszakértő is "hihetetlen őrültségnek" tartja az Astana kizárását a világ legnagyobb és legrangosabb kerékpárversenyéről.(velo.hu)
Teljes mértékben egyetértek a sportszakértőkkel! Az ASO indokai alapján a csapatok felét ki lehetne zárni!