A magasabb szintű szervezettség csak a rendszerelméletnek egy jóval korábbi állapota szerint jelentett merev összekapcsolást. Ha megnézed, már az ember agya sem képes mindent közvetlenül irányítani a szervezetünkben, különösen nem képes erre a tudatos része. Lehet, hogy nem véletlenül?
A technikai rendszereknél pedig jó példa lehet az internet. Amelyik része a leginkább központosított (a DNS, magyarul a névfeloldás, érthetőbben: az index.hu formájú, emberi nyelven is értelmezhető, megjegyezhető címek átkódolása 217.20.131.2 alakba), az a leggyengébb pontja is, ugyanis ha onnan sikerül kiütni pár gépet, az egész világon megállhat a net, pedig elvileg azt épp arra tervezték, hogy az atomháború se fektesse le teljesen. Vagyis a "mindent tud egy agyközpont" nem is biztos, hogy annyira sok előnyt nyújt evolúciósan, mint első megközelítésben tűnik.
A sokszínűség ráadásul az elmúlt pármilliárd év alatt az életnek a túlélését tette lehetővé. Biodiverzitás nélkül nemcsak a dinoszauruszuk pusztultak volna ki akkor, hanem minden egyéb élet is.
Soha nem tudhatjuk, milyen kulturális eltérés lesz az, ami egy soha eddig fel nem lépett helyzetben a (részleges) túlélést teszi lehetővé majd. (Hozzam példának a navajo rádiósokat a második világháborúból?) Egy rosszindulatú támadás egy ilyen, általad álmodott központi abszolút hatalom mellett mindenkit a rabszolgájává tehet, kivéve a rendszerből valamilyen okból kimaradtakat. És a rosszindulat mémje még nem veszett ki a Földről, és még nem tudjuk, máshol hogy állnak vele...