A szülői összefogás nem az én fejemből pattant ki, a második előadáson a hatalmas érdeklődés miatt említette az egyik tanító (az iskola üzenetét tolmácsolva), hogy amennyiben van szülői szádék, és ez tettekben is megnyilvánul, az iskola minden szakmai segítséget megad. Többet ennél nem tudnak tenni, ami teljesen érthető, hiszen az iskola tele van. Sajnos nem értettem pontosan, hogy az iskola bővítésére, vagy a környéken újabb iskola elindítására vagy valami egészen másra gondoltak-e, és nem is kérdeztem rá, mert engem már nem érint.
Megértem a felvételiztetők problémáját, én sem szeretnék azok között lenni, akiknek dönteniük kell, hogy kit ne vegyenek fel. Esetleg érdemes lenne megfontolni, hogy a "belűlről" érkezők számára kéne egy előfelvételi, a rendes jelentkezés előtt, így mire a külsősök is megérkeznek, már kiderülne, hogy van-e egyáltalán hely. Nekem azt volt a legrosszabb látni, hogy rengetegen voltak, akik reménykednek abban, hogy odakerülhet a gyermekük, pedig nem sok reményük lehet, és ezt mindenki tudja. Az én lelkemnek sokkal jobb lenne, ha tudnám, hogy nincs hely, és kész.