Szia, mi meg hosszú tipródás után arra jutottunk, hogy mégsem adjuk w-ba a gyerekünket.
Már legalább 2-3 éve járogatunk rendezvényekre a közeli Waldorf-iskolába és arra gondoltunk a férjemmel egyetértésben, hogy ide adjuk majd. Voltunk szülői fórumokon, nyílt napon, módszertani előadáson, beszélgettünk több waldorfos szülővel, irodalmat olvastunk, ezt a fórumot is. Szóval azt gondolom, hogy eléggé belemerültünk a témába és jónak találtuk.
A nyílt napig egyértelmű volt a szándékunk, de az ott látottak fordítottak a dolgon. Azt gondoljuk, hogy az elméletet nem teljes körűen sikerül megvalósítani a gyakorlatban.
Továbbá azt tapasztaltuk, hogy az osztály többsége nem hagyta figyelni, és az órán részt venni azt a kisebbséget, aki szeretett volna.
Mi arra jutottunk a férjemmel, hogy az eddigi itthoni irányt tartva, figyelve a zenére, kultúrára, sportra, kézművességre, talán nem döntünk rosszul, hogy mégis államiba adjuk a gyereket.
És a látottak alapján a Waldorf valószínűleg kevés lenne az ő képességeinek. Hozzáteszem, nem rossz szándékkal írom ezeket, magam sem gondoltam volna, hogy ide lyukadunk ki, meg is viselt bennünket, hogy megcáfolódtak az elképzeléseink.