Az abortusszal kapcsolatban abból kell szerintem kiindulni, hogy mi a testi kapcsolat. A testi kapcsolatban egy férfi és egy nő a teljes önátadást fejezi ki. És ez igazából a házasságban valósulhat meg, amikor "ország-világ előtt" vagyis a közösség előtt -állami vagy egyházi - kimondta, hogy egész életén keresztül a másikkal és a másikért akar élni.
MAnapság azért van szükség az abortuszra, mert -bocsánat a kifejezésért - ugy akarunk élni, mint az állatok. Az állat, amikor tüzel, megkeresi az első ellenkező nemű ugyanolyan fajú állatot, és elvégzi, amit ösztöne parancsol. Attól vagyunk emberek, hogy tudunk uralkodni magunkon. Hogy értelmemmel szabályozom ösztöneimet, érzelmeimet.
Látta valaki már a Néma Sikoly cimű filmet? Abortusz ügyben nagyon tudom javasolni. és ha ez nem elég, meg kell nézni az Ész kificamodása ciműt, amely még jobban mutatja, hogy mi történik.
Szerelem nélkül nem lehet igazi a sze. Mert ha nem szeretem a masikat, akkor hogyan adom oda magamat neki. Akkor csak önző módon a magam javát keresem, és nem a másikét.
Egy másik gondolat: kitől van az élet? Mert csak az rendelkezhet az élet felett, Aki alkotta. Az pedig egyértelmű, hogy a magzat élő ember. Nézd meg az Ultrahang-felvételt.
A másik iránti szeretetet számtalan eszközzel ki lehet mutatni. És ha valaki nem gyakorolja be ezt az együttjárás időszakában, akkor hopgyan fogja a házasságban ezt kimutatni olyan helyzetben, amikor nincs lehetősége a testi kapcsolatra?
Talán kicsit csapongónak tűnik, meg lehet, hogy nem közvetlen a témához, de ha belegondoltok, mindezek kapcsolhatók az abortusz témájához.
Szeretettel: satya