geszthi
2008.03.17
|
|
0 0
51
|
Ezt ertek el! HUrra! Aztan csodalkozunk miert Nyugatiak a csehek es miert balkaniak a magyarok...Jól indult a cseh vizitdíj MTI 2008. március 17., hétfő 16:29 Mintegy 400 millió koronát (kb 4 milliárd forint) fizettek ki vizitdíjként januárban a cseh állampolgárok - közölte a cseh egészségügyi tárca. Januárban 24 százalékkal kevesebben keresték fel a háziorvosokat, mint a korábbi hónapokban, a gyógyszerfogyasztás pedig majdnem a felére csökkent. Marek Snajdr, egészségügyi miniszterhelyettes szerint az első hónapról készített statisztika azt mutatja, hogy az illetékek bevezetése a cseh egészségügyben sikeres volt. A kimutatás szerinte ugyanakkor azt is bebizonyította, hogy az illetékek nem a kiskorúakat és nem az időseket sújtják elsősorban. Az összeg több mint a felét a gazdaságilag aktív személyek fizették ki, míg a gyerekekre és a nyugdíjasokra az illetékek mintegy 45 százaléka esik. A minisztérium most nyilvánosságra hozott kimutatása szerint januárban 24 százalékkal kevesebben keresték fel a háziorvosokat, mint a korábbi hónapokban. A kórházi beutalások száma 14 százalékkal, míg a mentők kihívása kilenc százalékkal volt alacsonyabb, mint a korábbi havi átlag. A gyógyszerfogyasztás pedig majdnem |
|