Cecil feltett egy kérdést, amit - félig legalábbis - hozzám intézett. Mi van azokkal, akik nem tudnak emberi körülményeket biztosítani az utódoknak?
Ha cinikus volnék, hivatkozhatnék arra, hogy háborúban is születtek gyerekek. Ez persze hülye válasz volna, így próbálok kissé komolyabb lenni. Amikor mi vállaltuk a gyereket, akkor vállaltuk, hogy a barátnőm elsőéves főiskolásként szüljön. Vállaltuk, hogy sokkal kevesebb lehetőségünk legyen szórakozni, mindenféle felelősség nélkül élni. Vállaltuk, hogy kezdő fizetésemből hárman próbáljunk megélni. Most is büszke vagyok arra, hogy képesek voltunk felelősséget vállalni egy olyan valakiért, akit merő véletlenségből erre a világra hívtunk. Utólag látom: döntésünk egyértelműen helyes volt.

Tudom, nem teljesen a kérdésre válaszoltam, csak azt kívántam vázolni, hogy bizony egy ilyen döntés a általában áldozatvállalással jár. Akinek pedig a mérleg másik serpenyőjében nincs semmiféle erkölcsi visszatartó erő (maximum a fizikai beavatkozás embertelenségétől való félelem), nagy eséllyel az abortusz mellett dönt.

Igazán reménytelen helyzet szerintem kevés van, de kétségtelenül van. Más bőrébe nem bújhatok, nincs jogom ítélkezni.