Egy általános iskola első osztályában 20-25 gyerek közül átlagosan két-három küszködik komoly olvasási, írási, számolási gonddal. Egyre több iskolában ismerik fel: a diszlexia, a diszgráfia és a diszkalkulia nem lustaság vagy butaság, hanem sérülés okozta állapot.

Az olvasási nehézség gyakran társul írási zavarokkal (diszgráfia). A diszkalkulia, vagyis a matematikatanulási nehézség ugyancsak hozzákapcsolódhat az előző két problémához, de nem feltétlenül. Mindháromnak kialakulása enyhe idegrendszeri károsodásra vagy külső körülményekre vezethető vissza. A diszlexiások esetében például 7-10 százalékra tehető azok száma, akik születésük során vagy kisgyerekkori betegség következtében váltak sérültté. Nagy részük problémái viszont külső okoknak tulajdoníthatók. Ilyen például, ha a kisgyermeknek nincs elég lehetősége az aktív szókincs gyakorlására. Gyakran sablonos kérdés-felelet formájában zajlik egy-egy beszélgetés velük, igen-nem válaszokkal. Az esti mese helyetti televíziózás csökkenti a vizuális képzelőerő és a beszédkészség fejlődését. A korai beiskolázás is szerepet játszhat a probléma kialakulásában. Ugyanis a gyerekek hat és fél-hét és fél évesen sajátítják el a szem egy pontra fókuszálásának képességét, ekkor kezdik kihallani a hangokat egy-egy szóból. Ok lehet a gyorsított olvasástanítás is, amely nem veszi figyelembe az egyéni tempót. A jó olvasás megtanítható lépésről lépésre, az elrontottat visszabontani már jóval nehezebb. A szóképes helyett pedig köztudomásúan hatékonyabb a hagyományos szótagoló-hangoztató-elemző módszer. A terápia csak az okok felderítése után kezdődhet. A kezelés hatékonysága érdekében nem szabad arra várni, hogy "majd csak kinövi a gyerek". A terápia annál sikeresebb, minél korábban ismerik fel a bajt.
A legszerencsésebbek az óvodából kiszűrt gyerekek. Rosszul járnak azok az elsősök, akiknél január környékén veszik észre, hogy baj van. Nem beszélve azokról, akikről csak harmadik-negyedik osztályban derül ki, hogy nem tudnak írni, olvasni vagy számolni.