Tessék

...Az  Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy  minden  népszavazásra
feltenni kívánt kérdés, amely valamely termék vagy szolgáltatás
kötelező  ingyenességére  irányul  csak  akkor  felel   meg   a
jogalkotói   egyértelműség  követelményének,  ha   meghatározza
milyen  forrásból  kell  az ingyenesen elfogyasztott  termékek,
illetve    ellenérték   megfizetése   nélkül    igénybe    vett
szolgáltatások  árát  fedezni,  vagyis  ha  megjelöli,  hogy  a
fogyasztó illetve a szolgáltatás igénybevevője helyett ki lenne
a  gazdasági teher viselője. Ennek indoka, hogy az ingyenesség,
térítésmentesség szükségképpen azt jelenti, hogy a termék  vagy
szolgáltatás   ellenértékét  nem   a   fogyasztó,   illetve   a
szolgáltatást  igénybe  vevő,  hanem  valaki  más  fedezi.   Az
alkotmányos piacgazdaságban (Alkotmány 9. §) általános szabály,
hogy  minden  áru és szolgáltatás ellenértékét  az  igénybevevő
maga   fizeti   meg.  Piacgazdaságban  e  szabálytól   lehetnek
alkotmányosan   indokolható  eltérések  (pl.:   a   gyógyszerek
esetében,  vagy  bizonyos szociális indíttatású ártámogatások),
amelyeket  az állami költségvetés fedez. Ha tehát  a  jogalkotó
valamely áru vagy szolgáltatás kötelező ingyenességét írja elő,
gondoskodnia  kell  arról is, hogy ki, milyen  forrásból  fogja
fedezni   az  azok  előállításához  szükséges  költségeket.   A
népszavazásra     feltenni    kívánt     kérdés     alkotmányos
megengedettsége is csak annak ismeretében dönthető el,  hogy  a
kezdeményező   kire   kívánja   ennek   szükségszerű    terheit
áthárítani.
A     jogalkotói    egyértelműséggel    szorosan     összefüggő
választópolgári  egyértelműség követelményének  része,  hogy  a
választópolgárok   a   kérdés   megválaszolásának    lehetséges
következményeit    világosan   lássák.   Következésképpen    az
Alkotmánybíróság   álláspontja  szerint  a   választópolgárokat
félrevezető,   félreérthető  kérdések  nem  felelnek   meg   az
egyértelműség  követelményének.  A  választópolgároknak   jelen
esetben a kérdés alapján úgy kellene döntésüket meghozni,  hogy
nem  lenne  egyértelmű számukra: a kezdeményezés sikere  esetén
kinek  kellene megtérítenie a vendéglátó üzletekben a  vendégek
által  ingyenesen elfogyasztott sör ellenértékét,  továbbá  azt
sem    tudhatnák,   a   sört   nem   fogyasztókat    terhelné-e
többletkötelezettség   a   vendéglátóüzletek   vendégei   által
elfogyasztott  sör ellenértékének fedezésével  kapcsolatban.  A
választópolgárok tehát döntésük meghozatalakor a kérdés alapján
nem lehetnének tisztában azzal, miről döntenek.
A  fent kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság megállapította,
hogy  az  aláírásgyűjtő íven szereplő kérdés —  „Egyetért-e  ön
azzal, hogy a vendéglátóüzletek vendégeinek a sörért ne kelljen
fizetniük?”—  nem  felel  meg  sem  a  választópolgári,  sem  a
jogalkotói egyértelműség követelményeinek, vagyis az Nsztv. 13.
§ (1) bekezdésében foglaltaknak....

26/2007. (IV. 25.) AB határozat
Közzétéve a Magyar Közlöny 2007. évi 52. számában

ÜdV