Először is két, előzetes megjegyzés, ami nálam fontos kiindulási alap, ha az önreflexióról beszélünk, mert hát ugyebár gondolatok a létről, a saját létemhez való viszony is, tehát önreflexió.

(1.) hangulat. ami változik. bizonyos hangulatban így látom, máskor máshogy. ezt mindenképpen figyelembe kell venni.
(2.) nyelv. ki tudom fejezni pontosan, amit érzek, amit gondolok. mennyiben korlátoz a nyelv, a fórum arctalansága, esetleg az, h. bizonyos szavak mit jelentenek másoknak, más hozzá az érzelmi kötődés.

 

Popper Péter szerint lelkileg egészségesnek nevezheti magát, aki - többek között- képes az életörömre. Életöröm. Mit is jelent ez? Boldogságot?  Elégedettséget?

 

Jókai Anna mondja: "Erősen érzem, hogy nem lehet maradéktalanul boldog az ember. Amíg egyetlen ember is van, aki iszonyatosan nyomorúságban és brutalitásnak kitéve tengődik, addig a többiek sem lehetnek felhőtlenül boldogok, és nem is szabad, hogy azok legyenek. Egyébként sem boldogság az életcélom."

 

Valahogy én is így viszonyulok a boldogsághoz, nem gondolom, hgy egy folyamatos és azonos állapotnak kéne lenni az életemben, miközben persze szükség van felemelő pillanatokra, boldog érzésekre, örömre stb.

 

Joel Osteen, egy amerikai megagyülekezet lelkésze írja le a könyvében, hogy van olyan híve, aki folyamatosan vigyorog, mert annyira boldog. Imádkozik, hogy jó helye legyen a repülőn, talájon parkolóhelyet, és amikor mindez sikerül mégjobban az. Mosolyogva köszön a boltban, és meg is jegyzik neki, hogy maga biztosan a Lakewood Churchbe jár, mert ők ilyenek.

 

Hát, nekem ez nagyon bárgyú létállapotnak tűnik, keep smiling, másrészt meg ha egy ilyen embert valami tragikus ér, ami nem fér bele a életszemléletébe, akkor szerintem egész világa omlik össze.

 

Elégedettség - így fogalmaznám meg a számora fontos "lét-alapállapotot", ami azt jelenti hogy egyensúlyban vannak a korlátaim és a lehetőségeim, és nem jelenik meg benne az értelmetlenség érzése.