Kedves és empatikus vagy. :-)

Ugye? ;) Két dolgot tudok nagyon: szeretni és gyűlölni. A kettő között baromi nehéz középutat találni. :P De még (átvitt értelemben) seggbe rúgni is bájosan, mosolyogva szeretem a delikvenseket. Érzéssel.

Valószínűleg nem várnád izgulva a felvételi elbeszélgetésről az értesítést. Bár ki tudja. ;-)

Nem valószínű, hogy egy olyan szituációban nyilvánvalóvá válna a különbözőségünk.
A volt barátom még a szememre is vetette: túl tárgyilagos vagyok! (Sértésnek vettem.) Mert akkor épp el volt bennem romolva a kapcsoló a (munkahelyi) racionális énem és a mélyebbre elnyomott valódi karakterem között.

Én általában köszönök, elmondom (kijelentőmódban :-) ) a feladatot, megkérdezem, hogy van-e kérdés és hagyom dolgozni a társaságot. :-) 10 percig csak kibírnak. :-)

Te afféle emberkerülő ember lehetsz.
Szerintem tutira nem vagy rosszindulatú, csak macerás neked keresni az "állomást" mások hullámhosszán. Pedig "annyi jó zene van"! :D

Ez a tökéletes tudatállapot (szerintem), ha nem befolyásol semmi a környezetből. :-)

Apropó döntések és befolyásoltság:

Ha van egy nadrág és te pont nadrágot szeretnél venni (az is egy döntés, hogy kiválasztasz a boltban egy nadrágot), akkor csak az számít neked a nadrágvásárlásnál, hogy jó legyen méretben, kényelmes legyen és az évszaknak megfelelő? Nem fontos neked, hogy tetsszen az a nadrág, az ízlésednek megfeleljen? Mindegy, milyen színű és szabású? Hisz' csak egy közönséges nadrág?

Mert ha nem mindegy, ha számít, hogy tetszik-e, akkor az érzelmeid egy ilyen bagatellnek számító ügyletben is közrejátszanak. Mert a tetszés-nem tetszés, lelki komfortérzet érzelmi reakció.

Vagy vegyünk egy nagyobb (értékű) tárgyat, pl. lakást. Neked mindegy, hogy néz ki az épület, szívesen élnél-e a környéken, kik a leendő szomszédaid, milyen formájúak az ajtók-ablakok, stb.? Csak annyi számít, hogy megfelelő-e az alapterület nagysága, a helyiségek beosztása és hogy mennyibe kerül? Képtelen lennél "beleszeretni" egy lakásba/házba csak úgy?

Mert egy nadrágot kihajíthatsz a fenébe, ha mégsem tetszik, megunod, akármi. De a lakásukat (otthonukat) azért nem szoktak sűrűn lecserélni az emberek - még tán a gazdagok sem!
Pedig az ingatlanvásárlás komoly döntés, de ha érzelmileg nem tudsz oda kötődni, akkor megette a fene az egészet.

Még egy gondolat: rájöttem, hogy én eddig pont arra fáztam rá, ha az érzelmeimet szellemi síkra tereltem és nem engedtem nekik szabad folyást, racionalizáltam mindent.