Nekem más a véleményem. Az én gyermekkoromban a könyv szent volt, manapság meg a túltermelés és minőségromlás miatt egyre kevésbé az. Épp ezért hiszem, hogy az irodalmi nyelvet el kell választani a köznyelvtől (amennyiben nem a köznyelv ábrázolása a cél, ami nem zárja ki a mai szleng, szóhasználat alkalmazását stb.), s az első három pontot inkább érzem nyelvi hibának, mint stilisztikainak. Kérdezz meg bármely szerkesztőt (leginkább a hagyományőrző Európa berkeiből), egyből az orrát fogja fintorítani. Én magam sereg ilyen kollégát ismerek, s hidd el, az ilyesmiket a te, illetve bárki fordításában kijavítják. S az is jelent valamit, hogy szerkesztőként megszámlálhatatlanul sokat, korrektorként megszámlálhatón kevés ilyet javítok -- ez azt jelenti, hogy a korrektori munkám előtt a szerkesztő is figyelemre méltó módon ténykedett (és ezt nem csak egy kiadónál tapasztalom). Tehát, ha a purista szó a könyvek ízléses és olvasható szövegben írt tartalmát jelenti, szívesen vállalom a jelzőt. (Meg egyébként is.)
Ami az írott nyelvet illeti, a fordító nagymértékben alakítja azt, hiszen hatványozottan több a fordítás a könyvpiacon, mint magyar írótól származó mű. Szerintem még nagyon sok olvasó fejében él valami olyasféle hit, hogy ami a könyvben megfogalmazva szerepel, annak úgy kell lennie, és úgy is kell mondani/írni (kivéve persze, ha alexandrás gyöngyszemekkel találkozik, mert azokban, hál' istennek, egyre több olvasó ismeri fel a gagyikategóriás szöveggondozást, mint eleinte hittem). Nehogy már a rossz fordítók döntsék el helyettük, hogy mit hogyan kell mondani/írni... irtózatos szerencse, hogy utánuk még szerkesztő és korrektor is következik a sorban; ha nem így volna, manapság egyáltalán nem vennék könyvet a kezembe.