Igazából véletlenül néztem be ide (épp unatkoztam, és ez a topik állt a sor elején). Akad egy kis időm, ezért most arra fogok vetemedni, hogy beszéljek a leggyakoribb, legáltalánosabb hibákról, amelyeket a fordítók elkövetnek írás közben. (Akit nem érdekel, ugorja át, akit történetesen igen, annak szolgáljon épülésére.)

(Épp tegnap akadt meg a szemem egy mondaton, így hangzik: "Olyan könnyen kicsúszik a számon, amit gondolok, hogy lett volna eséllyel pályázhattam volna erre a székre." Na most ezzel mit akart mondani, aki leírta? Oké, már megjelent könyvben találkoztam vele, a szerkesztő vélhetően átírta, de nem olvasta vissza, a korrektor meg elaludt. Két ember átnézi, és így marad, hát eegen…)

Szóval a típushibákról.
A három leggyakoribb hülyeség, amelyet irtani szoktam:
1. "megrendezésre/megemlítésre/megfogalmazásra/átutalásra stb. kerül". Broáf. Emberek vagyunk, emberek követik el ezeket a cselekvéseket, miért kell úgy beszélni, mintha ezek a cselekvések magunktól "cselekvődnének"? Hasonló kategóriára mondta egy tanárom egyszer, hogy a vers meg lefordul. Helyesen: megrendezték, megemlíttették (vagy szó volt róla), megfogalmazták, átutalták stb.

2. vmi vmivel "rendelkezik". Példamondatok:
"Édesapám azzal a tulajdonsággal rendelkezik…"
"A ház nagy előkerttel rendelkezett…"
A rendelkezni ige azt a hatalmat fejezi ki, amelynek birtokában az ember kézbe veheti az irányítást valami felett. Rendelkezni csak ingóságról lehet, illetve különösen tárgyak nem szoktak semmifélével rendelkezni. Nem rendelkezünk tehát tulajdonságokkal, készségekkel, tudással, ezek ugyanis mind olyan dolgok, amelyek egyszerűen adottak, ezeket a dolgokat nem dobhatjuk el magunktól egyik napról a másikra. Rendelkezhetek ugyan diplomával, mert azt kidobhatom az ablakon akár a következő percben, de a megszerzett tudást már birtoklom. Tárgyaknál aztán pláne rusnyán néz ki az ilyesfajta megfogalmazás. A „rendelkezik” igét kiváltó helyes fordulatok: van, bír, büszkélkedhet vele, magáénak mondhat stb., a lehetőségek a fantáziára vannak bízva.

3. "történő". Hasonló az egyes ponthoz. "A Dániába történő utazásommal csak azt értem el…" Broáf. Azt a hülye képzetet kelti, mintha csak úgy magától történne, hogy én -- hopp! -- egy Dániába tartó hajó fedélzetén találom magam, s még véletlenül sincs közöm ahhoz, hogy előtte bepakoltam, vízumot intéztem, jegyet váltottam, végül felszálltam arra a tetves hajóra, és most csodálkozva nézek körül, hogy épp mi történik velem, ja igen: épp "történik" az utazás. A magyar nyelv szabályai szerint ilyenkor lehetőség szerint hátravetést alkalmazunk: "Utazásommal Dániába csak azt értem el…", illetve vannak olyan esetek, amikor nem tudjuk kikerülni a mondatrész alanyi szerepét; ilyenkor ideális megoldás a való szócska, valamint a "megfelelő igével való (és nem történő!) kiváltás" -- ez utóbbit, ha már mindenképpen alkalmazkodnom kell a mondatrész alanyiságához, úgy is megfogalmazhatnám, hogy "a helytelen történő kifejezésnél jobb az igével kiváltott megfogalmazás, mert jelentős mértékben hozzájárul a mondat szépségéhez".
Megoldások tehát:
Dániába történő utazás --> Dániába tett utazás
a harmadik országokkal történő együttműködés --> a harmadik országokkal kialakított/kialakítandó együttműködés
minimális önerővel történő hitelfelvétel --> minimális önerőt igénylő hitelfelvétel
az euróra történő áttérés feltétele --> az euróra való áttérés feltétele, vagy: annak a feltétele, hogy áttérjünk az euróra, vagy: az euró bevezetésének feltétele
stb.

További általános hibák, típushibák és értelmezési problémák:
a) az "amely" és "ami" vonatkozó névmások összekeverése
Az "amely" olyan vonatkozó névmás, amely az előző tagmondat alanyára vagy tárgyára utal, az "ami" pedig az egész előző tagmondatra.
Példamondatok:
"Pierre végül postára adta a levelet, amely cseppet sem volt szokványosnak nevezhető." --> a levél nem volt szokványos
"Pierre végül postára adta a levelet, ami cseppet sem volt szokványosnak nevezhető." --> az nem volt szokványos, hogy P. egyáltalán feladta a levelet (P. talán nem szokott postára járni vagy levelet írni)
(Vannak esetek, amikor csaknem bizonyossággal eldönthető, melyikről van szó. Szépirodalmi szövegekben nemegyszer találkozok* "ami"-vel akkor is, ha egyébként "amely" volna a helyes; sokszor rutinos és hozzáértő szerkesztők hagyják nyitva a kérdést, de mindig csak olyan esetekben, amikor a mondat megfogalmazása egyértelművé teszi a választást, vagy túl körülményes folyton "amely"-t írni – adott az esély, hogy felkapja a fejét az olvasó, ha szóismétlést észlel --, illetve az „ami” stilisztikailag jobban passzol a szöveghez, vagy már hatszázszor írtunk "amely"-t előtte. Utóbbi mondjuk sokszor elkerülhető a tagmondatba való beépítéssel: "a gyertyák fénye szikrát hányt a csillárokra, amelyek a mennyezetről függtek alá" --> "a gyertyák fénye szikrát hányt a mennyezetről aláfüggő csillárokra".)

b) Gyakori nyelvtani hiba: "Még ha nem is végződik balul az eset, akkor sem lett volna szabad belemásznia." Helyesen: "Még ha nem végződik is balul az eset, akkor sem lett volna szabad belemásznia." Az is szócska mindig az ige után következik.
Elváló igekötőknél: "De még ha el is menekülne előlük, akkor is halálra ítélné magát." Helyesen: "De még ha elmenekülne is előlük, akkor is halálra ítélné magát."
Múlt időben: "S ha be is zárta volna az ajtót, akkor sem bizonyos, hogy élve megússza a kalandot." Helyesen: "S ha bezárta volna is az ajtót, akkor sem bizonyos, hogy élve megússza a kalandot."

c) Nem kötelező, és nem is nyelvhelyesség hiba, de én erre a formára szoktam javítani a következőket is: akadozón, mohón, mohók, élősködőn, távolságtartón, távolságtartók, kötelezők stb., ahelyett hogy azt írnám (vagy hagynám a szövegben), hogy akadozóan, mohóan, mohóak, élősködően, távolságtartóan, távolságtartóak, kötelezőek. Utóbbi forma szerintem szörnyen modoros, ráadásul a közbeékelt magánhangzónak semmi funkciója nincs. (Csak azokban szoktam meghagyni, amelyeknél az előbbi forma olyannyira elterjedt, hogy megakadna az olvasó szeme az utóbbi formán -- pl. vminek köszönhetően, magától értetődően, vélhetően, hasonlóan stb.)
(Hasonlóan törölni szoktam az olyasmiket, mint "parancsolólag", "bátorítólag", "tagadólag" stb. Broáf. Parancsolón, bátorítón, tagadón -- ezek a helyes alakok.)

d) Sok nyelvész germanizmusnak tartja az egy határozatlan névelő alkalmazását -- olyan esetekben, amikor egyértelműen kivehető a mondatokból anélkül, hogy a mondat értelme változna. Egyetértek velük. Példák: "Szüksége van egy pilácsra, hogy lemenjen a pincébe?", "Nem volt nála egy harapófogó, de egyéb szerszám sem, amelyet használhatott volna", "Ez egy bátorító közlés volt, de mindhiába"… stb. Különösen az utóbbiról jut eszembe az, hogy "egy jó mulatság, férfimunka" (broáf).
(Nyomatékosításnál vagy a beszélt stílust kiemelve elfogadható azonban, az "ez se valami székes egy ház" példájára: "Hát, nem egy jó társaság, ahová jár.")


Ennyit a nyelvtanról, most pedig a stílusról:

a) Gyakran állandó kérdés merül fel az olvasó fejében arról, hogy a szövegrészben épp ki beszél/cselekszik/gondolkozik, mert az angol "he"-t és "she"-t, amely ugye az eredetiben egyértelmű, a jó ég tudja, milyen oknál fogva nagyon sok fordító nem követi, csak átmenet nélkül ír tovább egyes szám harmadik személyben. Márpedig törekedni kéne arra, hogy a szöveg érthető legyen, minthogy a magyarban nem ilyen egyértelmű a nemek nyelvi megkülönböztetése. Ne legyünk már lusták odaírni, hogy "mondta az asszony", vagy "David nem felelt", mert pusztán abból, hogy "nem felelt", nem igazán derül ki, hogy kiről van szó. Különösen zavaró ez, ha fél oldalon át folyik a beszélgetés, és az olvasónak, ha meg akar érteni valamit, vissza kell mennie ahhoz a szövegrészhez, ahol még világos volt a helyzet.

b) Képzavarok
1. példa ("a pilóták orrán csillogott a napfény"-effektus: A szövegben szerepel egy alany, közbevetésképp felbukkan egy másik alany, majd az eredeti alany tér vissza anélkül, hogy újra kiemelnénk, amiből aztán képzavar keletkezik): "N. átvette a kosarat, s bár az M.-ivadék nem volt súlyos, a kosarat esetlenül lehetett csak tartani. A hajó szerencsére a közelben horgonyzott. Bezárta foglyát a kabinba…" Most ugye arra kell gondolnunk, hogy a hajó zárta be foglyát a kabinba, és nem N., akiről mint alanyról szó van egyébként.
2. példa: "D.-t a tóban leginkább a bütykös hattyú ragadta meg." Többszörös képzavar. D. egyrészt nem a tóban van/áll/pancsikál, hogy onnan figyelje azt a fránya hattyút, másrészt vannak olyan igék, mint a mondatban szereplő is, amelyek olvastán -- félig-meddig módosult jelentésük mián -- hajlamosak vagyunk az eredeti szóképet felidézni; magyarán a mondatot olvasva kénytelenek vagyunk arra gondolni, hogy a bütykös hattyú szó szerint megragadta a tóban pancsoló D.-t. Ha a mondatban például örvös medve szerepelne, továbbá tó helyett pl. "a fák között" leírás, hát akkor meg egyenesen nem is gondolhatnánk másra, mint hogy D.-t bizony örvös medve ragadja el. Pedig olyan szépen ki lehet ám kerülni ezt a képzavart: "D.-t leginkább a tavon sikló bütykös hattyú kecses formája ragadta meg" -- akkor is, ha az eredeti szövegben a "kecses forma" konkrétan nem szerepel, hiszen attól még a fantáziánkat használhatjuk. Lásd következő pont.

c) Néha nem árt elrugaszkodni a leírt szavaktól. Korábban már említettem azt a "gyakorlatot", amikor a fordító szinte oda sem figyelve, semmit nem értve, szavanként fordítja a szöveget. Ebből lesznek aztán olyan élettelenszerű mondatok, mintha egy külföldi akarna magyarul beszélni -- a szavak helyett a fordító elképzelhetné, hogyan fejezné ki magát magyar ember az adott szituációban.
1. példa: "Számomra nagyon jó [megoldás]" --> mert ugye az angolban az áll, hogy "It’s good for me", hát mér ne írná azt a fordító, hogy számomra nagyon jó. Magyarul hány esetből hányszor mondanánk így? Helyette írhatná, hogy "Nekem megfelel", de képzelőerő hiányában nem teszi.
2. példa: "David az ellen sem tett semmit, hogy az asszony egyre jobban felizgatja magát." --> Szóról szóra az angol szöveg fordítása. Aláírom, angolul is bugyután hangzik, de miért muszáj azt követni, ami az angolban van? Hacsak nincs telepatikus nyugtató készsége az alanynak, aligha tud bármit is tenni, hogy a hisztériás asszonykát lecsillapítsa. Esetleg adhat neki egy nyugtatót. Vagy pofin csapkodhatja. Vagy a fordító írhatna olyasmit, hogy "David tehetetlenül figyelte, ahogy az asszony percről perce idegesebbé válik". Ehe.
3. példa: Szintén gyakran látok olyasmit, amikor a szereplők minden mondatukat "úgy gondolom"-mal kezdik, vagy leírásnál mindenütt az szerepel, hogy "X. arra gondolt..." stb. -- ott is, ahol semmi értelme sincs, mert tényt állapít meg a szöveg. "Mark arra gondolt, hogy a fiú nyílt arcú és szeplős." Ugyebár ez is a fordítások gyöngyszeme. Sok helyütt az angolban ugyanis odakerül, hogy "X thought"; ez különben nem tudom, miféle angolszász gyakorlat, de a magyarban irtó hülyén hangzik. A fiú akkor is nyílt arcú és szeplős marad, ha Marknak eszébe sem jut erre gondolni.

d) Vicces szóképek kategóriája
1. példa: "…melle életre kelt a férfi érintésére". Az idézet egy ún. romantikus regényből való (bár szeretném nyomatékosítani, hogy én ilyeneket munkán kívül nem olvasok), és olvasásakor azonnal felidézte bennem azt az X-akták-epizódot, amikor Scullyék olyan emberre bukkannak, aki sziámi ikertestvérét rejtélyes kinövésként hordja a testén; a kinövésről aztán hamar kiderül, hogy éjjelente életre kel, leválik a gazdatestről és gyilkolászásba kezd. Ennyit a testrészek életerejéről.
2. példa: "A vaddisznó összeszedte maradék erejét, és újabb támadást intézett ellenem." Micsoda körülményes vaddisznó! Ilyenkor tényleg nem tudom, hova tette a fordító az eszét. Oké, röhögésnyi anyagot szolgáltat, de akkor is.
3. példa: "Mindenki ott volt, így képviselte magát." (…izé, ez milyen szép!)

e) Van olyan is, amikor a fordító annyira túl akar tenni magán, hogy erőlködéséből közhelyes és/vagy suta félmondatok sikerednek, amelyeket ő maga ragyogónak hisz, az eredmény pedig vagy borzongató, vagy rosszabb esetben képzavar, vagy még rosszabb esetben a jóisten se tudja, mit szánt eredetileg papírra, nemhogy ő maga.
1. példa: "Z. kiváló tanuló volt… a 11. osztály éteri magasságából ragyogott…". Aha.
2. példa: "…annyi erény csillog a világ minden megnyilvánulásában"… Hah, ez már valami. Konkrétan milyen erényekről van szó? Miféle megnyilvánulásaiban a világnak?
3. példa (a megríkatásra is): "Elegyengettem a földet, és még egyszer a földre tettem a fejemet" (nyilván arról van szó, hogy leemelhető a feje). Hasonló: "Emberek menekültek szerteszét, szemük riadtan futkosott ide-oda" (azta…!)
4. példa: "…szépségesen gyönyörű bálvány, jel, szimbólum, mely évezredeken át jutott el az emberekig". Mármint a szimbólum, ugye, valamilyen szimbólum, amelyről épp szó van. Ez az az eset, amikor a húdeszép megfogalmazás más a tények rovására megy -- a "szimbólum" (vagy akár "bálvány", tök mindegy) nem próbál "eljutni" az emberekig: azt az emberek találják ki, vagyis mindig az emberekkel együtt létezik, tőlük származik, nem holmi független, szent kütyüként lóg a nagy magasságos levegőben, arra várva, hogy az emberek egyszer csak észbe kapnak, és "jé, hát ez micsoda?" felkiáltással leszakítják onnan.

Ennyi elég is. A fentiekben mind olyan hibákat emeltem ki, amelyekkel a leggyakrabban találkozok*, és úgy érzem, azzal, hogy ebben a topikban beszélek róluk, épp azoknak a figyelmét hívom fel, akik fordítanak, s nem árt, ha odafigyelnek rájuk, ha még nem tették (tisztelet persze a kivételnek). A példamondatok valósak, mindet létező fordításokból vettem, illetve javítottam.

(Taira, kitartás! Én még csak néhány éve, és -- cupp! -- mi minden vár rám…)


* http://hu.wikipedia.org/wiki/Ikes_ragoz%C3%A1s
Az ikes ragozás eltűnéséről évtizedek óta vita folyik. Eredetileg valóban az -m végződés volt helyes, amelyet a beszélt, majd írott nyelvben kijelentő mód e. sz. 1. sz.-ben a -k végződés váltott fel… olyannyira, hogy ma már a nyelvtudomány is beletörődött, azt állítva, hogy az ikes ragozás ki fog halni, s elfogadta a váltakozó használatot, nem győzve meg senkit az ikes igék különböző alakjaiban az alanyi vagy tárgyas ragozás helyes avagy helytelen használatáról. Az ikes igéken belül ugyanis többféle csoport van, amelyekre mind más-más gyakorlat jellemző. A találkozni igéről különösen nem lehet eldönteni, hogy tisztán ikes ige volt-e eredetileg, illetve mára tipikusan az ingadozók, netán az álikes igék csoportjába tartozik-e. Jómagam, ha csak mód van rá, igyekszem elkerülni a tárgyas ragozást, valahányszor használatára nem az úgynevezett "választékosság", ill. "műveltség" a legütősebb érv -- magyarán nem mondom, hogy könyörgöm, válom, hazudom, tűnöm, álmodozom, botlom stb., hiszen ezekhez mind hozzá lehetne tenni, hogy "mit?". Ugyanakkor azt is joggal kérdezhetnők, mit "lakom" (tán a házamat?), ha valahol "lakok", és mit "eszem" (tán a kenyeremet?), amikor csak úgy eszek, vagy akár mit "alszom" (tán a fáradtságomat ki?), amikor épp "alszok".
Ez van, nem kötelező elfogadni, és mindkét oldal érvei jogosak.
Bővebben ld. Lőrincze Lajos, Grétsy László és egyéb nyelvművelők írásait.