Én körülményeim miatt nem vállalhattam volna gyermeket, rettegtem a gondolattól, de emellett nagyon vágytam rá. Sokáig vívódtam, aztán másfél évig nem estem teherbe (valószínűleg a félelem munkált bennem).
Most van egy több, mint 7 éves nagyon okos, értelmes kisfiam (matekzseninek tűnik), akit 37 évesen hoztak a világra, mert altatásos császárban született az én egészségi problémám miatt és nagyon boldog vagyok ha vele lehetek. Ráadásul évekig munkám sem volt, mert ugye a kisgyermekes anyákra nemigen van szükség és bizony bizony kegyetlen idők voltak, amíg a férjem minimálbéréből tartottuk fenn magunkat. De ésszel, szigorú beosztással a nyaralásokról (nagyon szeretünk utazni) sem kellet lemondanunk és nem is éheztünk, sőt internetünk is lett(!).
Tehát megértem azt is, aki nem akar gyermeket vállalani, mert hosszú évekig én magam sem hittem, hogy nekem lesz, de a gyermeknél azt hiszem nincs nagyobb értelme az életnek, onnantól minden helyreáll a világban. Nem tudom évtizedek múlva mi lesz, de akkor is megérte ez az időszak.