Szerintem ez nem csak 30-on felüliekkel történhet meg, hanem bármely halandóval.

A különbség csak annyi, hogy míg 30 alatt úgy-ahogy tudja "tartani a frontot" az önmagát jól ismerő, gyerek/család vállalására alkalmatlan ember; 30 felett viszont olyan erős nyomást kap a környezetétől (család, ismerősök) különböző rémmesék, rábeszélések stb. formájában - hogy a végén mégiscsak vállal egy gyereket.

Egy olyan ember, aki pontosan tudja, hogy nagyon nem kéne.. de mégis, mert mi van, ha a környezetnek van igaza... aztán amikor mégse válik be az illető, akkor nagyon okosak általában a kivülállók: elítélik, hogy rossz/lelketlen/hanyag anya, "minek az ilyennek gyerek" (ezt legjobban éppen azok tudják szajkózni, akik az "egy gyerek azért mégiscsak kell!" szlogennel éltek).

Tehát erős meggyőződésem, hogy az a személy (legyen nő vagy férfi) aki nem akar gyereket, mert egyszerűen nem él benne iránta a vágy - az a világért se engedjen a környezet nyomásának. Se családnak, se társnak, senkinek.

Előző kapcsolatomban nagyon-nagyon agitáltak gyerekvállalásra.

Aztán 1,5 év után dönttem: aki és akik annyira nem foglalkoznak azzal, hogy én velejemig irtózom a gyerekkérdéstől - azoknak én nem vagyok fontos, nincsenek rám tekintettel - és más témában sem várhatok tőlük különb hozzáállást.

A szakítás utáni történésekből tudom, hogy nagyon helyesen következtettem.