Jó estét!

Beszéljen helyettem önmagáról (is) Kierkegaard:

"Így léptem ki az életbe; szellemi adományok és külső körülmények mindenképpen kedveztek; mindenem megvolt, és mindent megtettek, hogy szellemem oly gazdagon fejlődjék ki, amennyire csak lehet. Így léptem ki az életbe; bizakodóan (bizonyos értelemben-mert emellett határozott rokonszenvet éreztem a szenvedés és minden, valamiképpen elnyomott és szenvedő iránt), sőt csaknem ostobán büszke magatartással; életem egyetlen pillanatában sem hagyott el a hit, hogy amit az ember akar, azt meg is tudja csinálni-csak  egyet nem, különben feltétlenül mindent, de ezt az egyet nem: megszüntetni a búskomorságot, amelynek rabja voltam.  Sohasem...ébredt az a gondolatom, hogy koromban bárki él vagy születik, aki több volna nálam-és legbelsőmben mindenkinél nyomorultabb voltam. Sohasem jutott eszembe, hogy ne győzhetnék, mégha a legostobább dologba fognék is,- csak egyben nem győzhetek, különben feltétlenül mindenben, de ebben az egyben nem: hogy úrrá legyek búskomorságomon, amelynek nyomásától alig voltam akár egyetlen napra is szabad. Ámde ezt mégis úgy kell érteni, hogy korán be voltam avatva abba a gondolatba, hogy a győzelem a végtelenség értelmében győzelem, a végesség értelmében: szenvedés. Mindez megint csak megegyezett legbelső, búskomor gondoltaommal, hogy voltaképpen semmire való vagyok: semmire a végesség értelmében. Ami engemet, az ennyire szerencsétlen, ennyire kínlódó foglyot sorsommal és szenvedésemmel kibékített, az a nekem adott határtalan alakoskodási szabadság volt: hatalmamban állt, és hatalmat nyertem, hogy fájdalmammal feltétlenül egyedül legyek. Persze még mindig elég maradt, hogy többi képességemnek kevéssé örülhessek. E két adottság-ilyen fájdalom és ilyen rejtettség-mellett egyéni sajátság dolga, hogy az ember melyik oldal felé fordul: hogy ez a magányos, belső kín legjobb, leginkább kielégítő kifejezését embergyűlöletben és Isten átkozásában találja meg, avagy éppen az ellenkezőjében. Nálam az utóbbi eset valósult meg."