Bubókám!

 

Méltatlan ismételgetni magam, de rákényszerítesz.

 

Elmondtam, hogy a hit irracionális, erre te racionális érvelést kérsz számon. Kalapácsot nem lehet literben mérni.

 

Elmondtam, hogy Istennel való kapcsolatom egyfajta szerelem, tehát érzelem, te az értelem érveit várod mellé.

 

Azt mondod ilyen Istenre nincs szükség. Helyettem beszélsz, noha tisztáztuk, mindenki csak a maga nevében beszélhet. Nekem kell az ilyen Isten, neked nem. Kész, leporoltuk a szánkat.

 

Ellenben masszívan kerülöd a válaszadást az én egyetlen neked feltett kérdésemre! Miért zavar téged az én hitem, ha engem nem zavar a Te hited? Nem én mentem hozzád téged kérdőre vonni a hited miatt, hanem Te teszed ezt velem. Miért nem fogadod el, hogy én így hiszek, és ez tőled eltérő és kész? Miért igyekszel szívósan, és kitartóan meggyőzni engem? Igyekezeted olyan, mintha a halat akarnád a vízből kimenteni, nehogy megfulladjon, noha a hal, köszöni szépen jól érzi magát benne.

 

Tisztelj meg azzal, és egyben önmagadat is, hogy az álatalad számonkért intellektuális őszinteséget most magadtól követeled meg, a lelkedbe nézel, és őszintén válaszolsz magadnak, miért nem hagy Téged az én hitem nyugton?

 

Annyit írtam, hogy milyen jól elvagyok Istennel, nem írtam semmiféle parancsolatot, sem szekvenciát, mégis bolha lettem az inged alatt. Miért?