Még látom őt

 

 

az Idő fölé kellett állnia

mikorra átért oda átra

s visszanézett lassú fordulattal

 

az Idő fölött kellett állnia

és kívüle mintha előtte folyna

rettentő áradatként

 

hullámzana saját elmúlása

benne s fel- feldobja

a mindent beborító forgatag

 

egyszerre egyként látva

előre morajló s hátra

jégbe fagyott múltra

 

ott áll ahol áll

mást nem tehet

uralkodó

 

csak pereg arcáról

az egyetlen mi fölött

semminek és senkinek

 

nincs uralma

s nem volt soha

a könny

 

s lecsöppen a tálba

melyet kezében tart

fehér ruhája

 

üdvözülteké

esése

mint a márvány

 

időtlen

mert halott

csak áll ott

 

aranyszegélyű tálba

esnek könnyei

állóhullámba zárva