Amennyire tudom, teljesen különböző indokokkal jöttek el, különböző W-okból. Az egyiknek akkor telt be a pohár, amikor 2-kor ment a gyerekért, akit, mint kiderült, reggel 9 óta nem látott senki. Végül az udvaron találták meg, az esőben agyonázva. A másik úgy érezte, hogy a gyerek nem tanul megfelelő ütemben, (csak a nyomtatott nagybetűket ismerte) 4-dikben hozta el, és a normálba csak két osztállyal lejjebb vették fel. Egy harmadiknak problémás volt a fia, hiperaktív és azért vitte W-ba, mert úgy hallotta, hogy ott az átlagnál jobban tolerálják az ilyesmit. De nem jött be a számítása, mert tolerálták ugyan, de a dolog csak az eltussolásig jutott, nem foglalkoztak a dologgal, a probléma elmélyült. A zenetanár ismerősömnek több oka is volt, egyrészt azt mondta, totál nihilisták voltak a gyerekek, "tettek az egészre", lehetetlenség volt tanítani őket. Egy másik - bagatell oka volt - hogy pl. nagyon szemetes volt az iskola, mert nem szóltak rá a gyerekre, hogy szedje össze a szemetet, ugyanis ha van erre belső motívációja, majd összeszedi... Nem volt belső motíváció... Így a barátnőm óraadó-termében gázolt a poshadt uzsonnákban. Egy negyedik végül nem hozta el, de a gyerek nagyon utált járni. Olyat is hallottam, akinek az nem tetszett, hogy az átlagnál több "promlémás" gyerek volt az osztályban és azoknak a - többnyire újgazdag - szülei terrorizálták a többieket, szabályosan ők vezették az iskolát.
Na, most jó rosszakat írtam, mert kérdeztétek, de ha belegondolunk, itt majdnem mindenhol a szülő is hibás. A W. nyilván nem fejlesztő intézmény, nem lehet várni tőle, hogy a viselkedészavarokat megoldja. A késői olvasástanulást is lehet előre tudni, akinek nem tetszik, ne menjen oda. Szerintem azt is lehet tudni, hogy pl. egy budai W-ban az átlagnál jóval több egy bizonyos anyagiakkal rendelkező társadalmi réteghez tartozó gyermek - márcsak a magas költségek miatt. Ami a problémás gyerekeket illeti, szerintem most, hogy sok a W., már nem annyira gyűjtőhelyek, mint régebben.