Tegnap tartottunk egy szeánszot Kaltenecker Zsolttal. Igazából a Nord C1-et próbáltuk B3 helyzetbe hozni. Érdekes, tanulságos volt. A C1 mellé elhozta a Bose hangrendszerét is mert jelenleg azon szól.
Bose: egy nehéz, cintányér-szerű erősítőtalpba kellett két rúdszerű hangfalat egymásra tenni, kb 2 magasságig és egy szubbasszt mellétenni. Szépen szólt, jól szólt. Színpadon ez az extrém méret minden bizonnyal kedvez a nagyobb felületből jövő hangok terjedésének.
Aztán a C1-et a B3 hangerőszabályzó dobozán található RCA bemenetbe és onnan ki a hang a 142 lezlire. Így egyszerre szólt a két orgona. Azonnal sikított a követelmény, egy C1-nek is klasszikus lezlin kell szólnia! Igencsak hasonló hangzást produkált ezáltal mint a B3. Úgy is jó volt a sound, amikor a lezlit leállítottuk és a műlezlivel forgattuk a lezliből kijövő hangot :-) Szóval az igazi csöves lezli nagyon jellegzetes, bödönös hangjára még mindig nincs kompromisszummentes alternatíva.
Az összehasonlítás során a C1-nél keményen bele kellett nyúlni a hangképbe. A szokásos, kevés mély és magas. A lezlibe vezetett hangnál úgy 25% magas és mélykiemelést, 20% középvágást kellett állítani. Eléggé hasonló lett a hangkép. Igazából változtatni kéne az EQ-ján, mert a mély és magas nem ott emel/vág ahol kéne. Mélyebben, magasabban kellene.
Utána B3/122 <-> C1/Bose hangkép kalibráció.
Bose-t keményen loudnessesre kellett csavarni, 60% mély/magaskiemeléssel, középvágással, a C1-en is tovább a loudness irányába: 40% mély/magaskiemeléssel, 30% középvágással. Rotorfelfutási idők: magas-közép, mély-hosszú. Hangkerekek: vintage2.
Elfogadható hangú, jól kezelhető, játszható hanxer lett. Sokkal jobb a hangja mint az elődeinek. A swell pedál szépen változtatja a hanxínt a hangerő függvényében. Zengetője jó, hiányzik a plate-rugószengető. Torzítója olyan amilyen, egy csöves végfok erőlködésével nem versenyezhet. Továbbra is -ha kevésbé is- de megvan a számomra szokásos Nordos középtúltengés és hiány a legmélyebből, legmagasabból. Chorusvibrátója szép, korrekt, picit erős minden állásban. A perka meg igazán némíthatná már a 1'-as regisztert 2008-ban :-p
Összességében ennél az orgonánál ha "csak" a zenét hallgatjuk és nem a hanxer típusára koncentrálunk, már nem ütközik ki hogy klónról lenne szó. Alátámasztásul szóljon Zsolt egyik demófelvétele amiben végre igazi Hammond trió szól és nem importmjúzik!!! Caffeine Live