Nem szeretném senki idegeit nyúzni, de ezzel a témával kapcsolatban rengeteg a tévhit. A személyes véleményemet fogom elmondani - s bár én annak idején elég részletesen tanultam az elektroncsövek működését és elég nagy tapasztalatom is volt csöves cuccok készítésében és javításában - de nem biztos hogy mindenben igazam van. Nézzük sorjában:
- az alulfűtött katóddal való üzemelés tényleg nem élettartam javító tényező, de csak akkor, ha a cső eröltetett üzemben működik.
- a késleltetett anódfeszültség-rákapcsolás valóban sok előnnyel jár, mert a különböző tranziensek nem hallhatók és, az általában öreg elkókat nem feszíti a működő/terhelt állapothoz képest lényegesen magasabb anódfeszültség.
- a közvetlen fűtésű egyenirányítók a kisebb katódfelület miatt a közvetett fűtésű változatnál jobban hiba-érzékenyek voltak, a katódmassza általában ezeknél pattogott le, s váltak használhatatlanná.
- a tisztán csöves TV-k be általában szelén egyenirányítót szereltek, ami azonnal adta a 310V egyenfeszültséget, de mivel a sorvégfok csak akkor indult be miután minden cső felfűtött s az eltérítő oszcillátorok elindultak, a felfűtetlen állapotban ráadott anódfeszültségtől semmi probléma nem keletkezett.
Matyó B3 előerősítőjével is ez a helyzet, hiszen a jel el sem jut a teljesítménycsövekhez addig, amíg az előfokban lévő összes cső nem fűt fel, és megfelelő jelerősséget nem tud produkálni.
- korábban azért alkalmaztak csöveket egyenirányításra, mert nem voltak félvezetők. A TV-knél alkalmazott szelén egyenirányítók nagyteljesítményű erősítőkhöz nem voltak alkalmasak. Nagyobb feszültséget elviselő szilicium diódák pedig csak a 60-as évek végén jelentek, de még akkor is drágábbak voltak a csöveknél.
- a csöves egyenirányítókon kb 15-30V feszültség esik terheléstől függően és a bennük ragadt teljesítmény átalakul hővé. A sziliciumdiódákon mindössze 0,7-1V veszik el. Ebből következik, hogy a végfokra kivezérelt állapotban a csöves egyenirányító esetén csökkentett anódfeszültség jut, ami a kivezérelhetőséget és a maximális teljesítményt is csökkenti - tehát hamarabb lesz torz a hang és a cucc kevesebbet szól.

Az a feltételezés, hogy a csöves egyenirányítóval a cucc szebben szól mint félvezető egyenirányítóval, szerintem egy függöny mögötti vakpróbát nem állna ki (két tök egyforma erősítőt - egyikben csöves, a másikban félvezető egyenirányítóval - felváltva ugyanarról a forrásról meghajtva és ugyanarra a hangsugárzóra kapcsolva müködtetünk úgy, hogy akik hallgatják azok nem tudhatják hogy mikor melyiket hallják)

Ez már csak frissitőnek, tudom hogy off-topic.
Ismertem egy japán urat akinek fantasztikusan kifinomult hallása volt, de ez a fenti feladat szerintem az ő képességeit is meghaladná.
Takaura-san 1990-ben a Sony európai termelési főnőke volt, s egy kezdődő együttműködés kapcsán eljött a Videotonba. Bemutattuk neki a laborban az akkor már majdnem kész Preludium hangdobozt, ami a Spendor BC1- hez hasonló szerkezetnek készült.
A Preludium és a BC1 hangdoboz-pár mellett egy pár Philips doboz is volt, s ezt a hármom típust hasonlította össze Takaura-san. Ő kapcsolgatta hogy melyik hagdoboz-pár szóljon, de nem látta őket, így a membránmozgásból sem deríthette ki, hogy mikor melyik pár szólt. Beethoven 6.-ik szinfóniájából való részlet után mindössze csak egy egyzongorás felvételt meg egy többszólamú kórusfelvételt kért. Alig kapcsolgatott, már azt hittem hogy nem érti, hogy mi mire szolgál. Egyszer csak szólt hogy elég, s megmondta hogy melyik kapcsolóálláshoz melyik hangdobozpár tartozott. Utána udvariasan megdícsérte a Preludiumot és megmondta hogy kb hány dB kiugrás volt a szűrő karakterisztikájában és hogy ez a púp hány Khz-nél volt. Talált, süllyedt!
Később megtudtam, hogy átfogó komolyzenei műveltsége volt és profi szinten hegedült, s a felesége pedig aktívan koncertező hegedűművész. Ezt a képességét a Sonynál is tudták, s az akkoriban még a Sony által gyártott hifi dobozokat ő is minősítette, bármennyire is magas pozícióju menedzser volt.

üdv.:

Misi