Tudom, hogy a most következővel sokan az ide írók közül nem fogtok egyetérteni. Nem baj, így kerek a világ.:) Meg ez egy Fórum, nem igaz?
Egy kicsit lehiggadva, de még mindig Norvégiában (Oslóban vagyok már, szombat reggel 7-kor indul a gépem haza), szeretném leírni a véleményem az elmúlt 9 napról.
Lehet, hogy sokan nem értenek egyet velem - vállalom. Véleményem szerint, az Eb-k történetében még soha nem voltunk annyira közel a legjobb négybe kerüléshez, s ezáltal az olimpiai selejtezőhöz, mint Norvégiában. Skaliczky László szövetségi kapitány keze alatt új és régi emberek formálódtak csapattá, amely - eltekintve az Izland elleni II. félidőtől - nagyon jól játszott az Eb-n. Hogy mégsem sikerült az olimpiai selejtező, az baj, de tragikusan semmiképpen sem lehet felfogni. Az élet nem áll meg, holnap már vb-kvalifikációs meccset kell játszanunk, hogy ott lehessünk a 2009-es horvátországi világbajnokságon.
Ha én lennék az MKSZ-ben a döntéshozó, legott felkérném a kapitányt, hogy tervezze meg a 2012-es londoni olimpiáig tartó felkészülési tervet. Alaposan, percízen. Ha én lennék a felelős, minden apróságban kikérném a szövetségi kapitány véleményét, hogyan, mikor utazzon a csapat, milyen tornákra menjünk el, hány gyúró és orvos legyen velünk. Erre semmilyen pénzt nem sajnálnék. Ha én lennék a fontos ember, egy sportszakmai és szervezési kérdésekben jártas, több idegen nyelvet beszélő (Szabó Edina - hm?) embert helyeznék a kapitány mellé, hogy a mesternek csakis a szakmával, az edzésekkel kelljen foglalkoznia. Ha én lennék az, aki dönt, azonnal összehívnám a klubokat, hogy támogassák a szövetségi kapitány elképzeléseit, természetesen azok után, hogy klubcsapataink vezetőivel alaposan átrágva egyeztettük a 2012-ig szóló programot. Ha én lennék a felelős mindezért, olyan komoly menedzselésben részesíteném a magyar férfi kézilabda-válogatottat, amelyet eddig inkább a női csapat kapott meg, lesném a kapitány minden kívánságát (nem elvtelenül persze), s a szemem előtt az lebegne, hogy 2012-ben a magyar férfi kézilabda-válogatott is ott legyen a londoni olimpián.
Ám - s most ezért lehet, hogy megköveznek - nem minden az olimpia. Egy pillanatra gondolkodjunk el: az ötkarikás játékokon az úgynevezett nagycsapatok mellett éppen a sokat vitatható kontinentális elvek alapján olyan együttesek is pályára léphetnek, amelyeknek amúgy nem sok keresnivalójuk lenne azon a versenyen. Ehhez képest egy kézilabda Európa-bajnokság (főleg a férfiaknál) maga a horror. Itt nincsenek olyan gárdák, amelyek tölteléknek, létszámkitöltőnek jók, ez egy olyan verseny, ahol az első körben kiesettek is borsot törnek-törtek a maradók orra alá. Csakhogy Magyarországon a sportvezetés nagy része még mindig olimpiacentrikusan gondolkodik, számára más nem létezik, mint az OLIMPIA, amely egy csodálatos dolog, de még egyszer: nem minden...
Nem, mert kézilabdában ma már egy Eb, vb, vagy Világ Kupa van olyan színvonalú, mint az olimpia, csakhogy az olimpiára lehet "ráhúzni" mindent. Most pl. egy Európa-bajnokságon játszottunk, juthattunk volna a négy közé, de - és ebbe a hibába én is beleestem - odahaza ez inkább egy olimpiai selejtezőért zajló óriási versenyfutásnak állították be, semmint Európa-bajnokságnak. Szerintem ez volt a hiba, s ez a gondolkodás rakott nap nap után egyre nagyobb és nagyobb terhet a magyar játékosok vállára, fészkelte be mindez magát a gondolataik közé.
Természetesen mindezzel nem azt akarom mondani, hogy az olimpia nem fontos, de észre kell venni, hogy a dinamikusan fejlődő csapatjátékokban (labdarúgás, jégkorong, kosárlabda) MÁR nem az elsőszámú verseny. A fociban inkább egy utánpótlás torna (megspékelve néhány túlkorossal), a hokiban gyakran el sem mennek a sztárok, jobb nekik az NHL, a kosárlabdában 1992-ben és 96-ban volt igazi Dream Team az USA válogatottja, míg 2000-ben és 2004-ben ezt már nem lehetett elmondani. A kézilabda még nem billent át erre az oldalra, de már nagyon közel van a mérleg nyelve ahhoz, hogy a másik irányba mutasson. Akkor pedig még nagyobb jelentősége lesz egy-egy Eb-nek, vb-nek, VK-versenynek. A kézilabda már régen nem az, ami a hetvenes-nyolcvanas években volt. Nyugat és Észak-Európa beszállt, a játék soha nem látott ütemben kezdett fejlődni. Távol álljon tőlem, hogy a szakemberek szerepében tetszelegjek, de régen egy-egy csapatban volt két nagy lövő, másik három játékos neki előkészített és bumm. Az esetek 90 százalékában így születtek a gólok, statikus volt a játék. Aki megnézi a XXI. század kézilabdáját, rájöhet, hogy erről szó sincs. Ma már a szélső is átlő, az átlövő is beállós, az irányító is bombáz, minél szélesebb a paletta, annál nagyobb a sansz egy jó csapat kialakulására. De nem csak ez változott meg. A sportágba egyre több pénz ömlik be, a folyamat megállíthatatlan. Az IHF és EHF (főleg az utóbbi) vezetése azonban még nem ismerte fel a rejtőzködő lehetőségeket. Nem véletlen, hogy 24 európai élcsapat (közte a Veszprém és a Szeged is), 5-5 német és spanyol gárda részvételével, a G14-hez hasonló G24-es társaság alakul, amely követel. És igazuk van! Követelik az európai kupaküzdelmekből befolyó bevételek minimum 75 %-át, szeretnék, ha nem lenne ennyire feszített a versenynaptár, szerintük jó lenne, ha nem télen, a klubszezon kellős közepén lenne az Eb és a vb. Lehet velük vitatkozni, de ha az EHF szombaton Lillehammerben szó nélkül lesöpri javaslataikat, akkor a tisztelt korifeusok saját sírjukat kezdik megásni. Nem a kézilabdáét. Továbbá a meccsek időpontjainak gyalázatos tologatását is azonnal be kellene fejezni, erre azonban a jelenlegi vezetés képtelen. Sokkal inkább gondolom azt, hogy a nemzetközi és európai szövetségben kellene gyorsan váltani, semmint a magyar férfiválogatott élén.
Egyéni értékelésekre nem vállalkozom, nem vagyok szakember, csak egy néző, aki gondolatait elmondhatta a közönségnek. De annyit mégis: tetszettek kapusaink, akik egy pillanatra nem adták fel, tetszett Ilyés Feri, aki soha nem játszott még ennyire jól a nemzeti csapatban, tetszett Nagy Laci, aki sokkal jobban akart és küzdött, akárcsak egy éve Németországban, tetszett a lelkes Herbert Gábor, aki remekül védekezett és végül csak összejött neki egy gól, tetszettek az Iváncsik-testvérek, akik ellenállhatatlanul játszottak, tetszett az egész csapat. Tudom, volt olyan játékos, akinek jobban is mehetett volna. Adjuk meg neki a bizalmat, jövőre biztosan jobban megy majd. (Elfogult vagyok a társasággal, nem tehetek róla.)
Alapgondolatomhoz visszatérve: szeretném, ha nem öntenék ki a fürdővízzel a gyereket. Szeretném, ha az MKSZ elnöksége bölcs és megfontolt döntést hozna. Végül szeretném, ha a jelenlegi szövetségi kapitány vezényelné a magyar együttest 2012-ben, Londonban.
Úgyhogy maradj, Skaliczky!
Lantos Gábor
