ezt az "optimistát" nem teszi be senki?

Múlt, jövő, és a ki tudja milyen jelen?

Megjelenés dátuma: 2008. január 25. 04:29.00
Szerző:

Haladásunk útja lehet jó, ám a jelenben ez még nem biztató. Napjainkban az igeidők jelentősége megnőtt, örülhetünk a múltnak, bizonytalanok vagyunk ...

Haladásunk útja lehet jó, ám a jelenben ez még nem biztató. Napjainkban az igeidők jelentősége megnőtt, örülhetünk

a múltnak, bizonytalanok vagyunk a jelenben,

s ez kihat a jövőre.

Mint az Albacomp kosarasainak az esetében. Mert csak a szépre emlékezhetünk, a 10 év alatt szerzett 3 aranyra,

3 bronzra, az 1 ezüstre. De mit ér ez a mában? Nyáron új csapatot, szebb jövőt kezdtek építeni, új edzővel, 7 új játékossal. Mégis: a jelenben nyoma sincs a jövő idejének, van sok játékos, de csapatnak még a körvonala sem látszik. A jelenért (jövőért) persze azok tehetik a legtöbbet, akik ezért (nem kevés) fizetést kapnak.

Az ezerfejű csendesen szomorú, vagy hangosan mérges. Hiába, jobbhoz szoktak, indulataik érthetőek, még ha nem is fogadhatók el. Nehezen érthető, hogy azok a vezetők, szponzorok, akik korábban, a szépséges múlt idejében csak köszönő szavakat kaptak, azok ma minden jóban részesülnek, csak köszönő szavakban nem. Aligha lehet egészséges, ha a lelátón szidják azt, aki a konjukturálisnak nem nevezhető jelenben anyagi áldozatokat hoz a csapatért, aki nélkül nem lett volna gazdag múlt. Régebben a köszönet a mindennapok hozadéka volt, ma a buzdítás vált szükségszerűvé. Mert a bajban ismerszik meg, hogy hányfelé is képes nézni az ezerfejű! Most egyfelé kellene

vetni tekintetüket, hangjukat felemelve segíteni

a mában, hogy létezhessenek a jövőben. És mint látható, ez nem csupán

a kosárlabdára igaz!

Csak aztán nehogy késő legyen...!