Szerda. A magyar csapat délelőtt edzett, és megkezdte a felkészülést az esti Izland elleni csatára. A játékosok tegnap beszélgettek egy jót, szerintük annak van nagy értéke, hogy a svédek 7-0-s szériája után vissza tudtak jönni és az utolsó pillanatig győzelemre álltak. Dióhéjban ennyit a mai nap eddigi magyar vonatkozású kézilabda eseményeiről.

 

*

 

Egy magyar nyelven beszélő kerékpáros húzott el mellettünk ma déután a trondhaimi főutcán. Annyit mondott a bicajról - fékezve a jeges járdán -: jó magyar szót hallani.

 

Ilyenkor kellene jönnie az egyik leghatalmasabb sportújságírói közhelynek, miszerint eddig jó volt magyarnak lenni Norvégiában, de tényleg remekül telnek a napok errefelé. Ez csupán annak köszönhető, hogy a magyar csapat olyan játékot mutat be, amivel kivívta az ellenfelek tiszteletét, illetve a mi elismerésünket. Ugyan ezeket a sorokat az izlandiak elleni ütközet előtt pötyögöm ide, de akkor is így van. A reggelinél például egy német kolléga jött oda az asztalomhoz és kérdezte, mi történt a csapatunkkal, hogy ennyire jók vagyunk? Aztán a ma esti franciák elleni meccsükről beszélt, szerinte a gallok megeszik a germánokat, mert a tavalyi vb óta erre készülnek. Csendesen mosolyogtam magamban, hiszen ez az eredmény tökéletesen megfelelne a magyar csapat számára is.

 

Amúgy ez a szerda a kedd esti lengyel-norvég ütközetről, illetve annak utóéletéről is szólt. A meccsen először botlott a házigazda (ne feledjük: a lengyelek tavaly a vb-n második helyen végeztek), a döntetlennel hirtelen kátyússá vált az addig kikövezettnek tűnő útjuk, nem is beszélve arról, hogy J. Jensen heveny szóváltásba keveredett az EHF-supervisori szerepét betöltő Andorka Sándorral. A találkozón amúgy 4 piros lapot osztottak ki a játékvezetők, szóval volt balhé rendesen Stavangerben. Jensent minden bizonnyal eltiltják, amely érzékeny veszteség Norvégiának, különben a jóember olyan mint a finnek egykori csoda-síugrója, Matti Nykenen: mindketten megjárták már a börtönt. A "fenegyerek" - Norvégiában csak így nevezik Jensent sokat megenged magának, nagy sztár, de most alighanem túllőtt a célon.

 

Ehhez képest a január végi Trondheim maga a megtestesült nyugalom. Az üzletekben zajlik az év eleji kiárusítás, na ne kezdjen el senki lelkendezni, s bevásárló körútra se jöjjön senki ide. Egyszerűen arról van szó, hogy az eddig 10.000 forintért vesztegetett nyakkendőt most 7.500-ért adják, ez ám a bombaüzlet. Ma esett egy kis hó is, a járdákat továbbra sem takarítják, néhol olyan, mint egy korcsolyapálya. Olykor leszórnak rá egy kis murvát, de Pesten ebből már heveny felháborodás lenne, szidná mindenki az összes kerület összes polgármesterét, a főpolgármesterrel együtt - itt csak elnézően mosolyognak az emberek. (Mi meg csúszkálunk.) A főtéren palánkkal elkerített korcsolyapálya áll a gyerekek rendelkezésére, a fantasztikus Nidaro Dóm (Norvégia leghíresebb katedrálisa, de Európában is világhírű) körül pedig a temetőt belepte a hó. Ami Budapesthez képest változás, hogy az utcán sehol nincs kutyakaki (kutya sem nagyon található Trondheimben), a pályaudvar csillog-villog a tisztaságtól, a vonatok nem késnek, amúgy egyetlen helyjegy Lillehammerig 50 NOK, azaz 1700 forint.

 

Biztos, ami biztos, megvettem. Péntekre. Hátha lesz egy kis dolgunk az 1994-es téli olimpia városában a hét végén.

 

(lg)